Szexuális visszaéléssel gyanúsított brazíliai püspök lemondását fogadta el Ferenc pápa

Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti: A Szentszék rövid közleményben jelentette be pénteken, hogy Ferenc pápa elfogadta Vilson Dias de Oliveira püspök, a brazíliai Limeira egyházmegye vezetőjének lemondását.Brazíliai sajtóforrások szerint Oliveira püspök fedezte az egyházmegyéjében papok elkövette szexuális visszaéléseket, valamint zsarolási ügybe is keveredett. Ezzel egy időben a Szentszék bejelentette, hogy a vatikáni bíróság felmentette Herman Geissler atyát, a Hittani Kongregáció tagját. Herman Geisslert szexuális zaklatással vádolták: a pap januárban lemondott a kongregációban betöltött tisztségéről. Az öt tagú vatikáni bíróság a papot nem találta bűnösnek.  

    
Alessandro Gisotti szentszéki szóvivő közlése szerint Ferenc pápa Lengyelországba küldi Charles Scicluna érseket, vatikáni ügyészt, aki az egyházon belüli szexuális visszaélések kivizsgálását vezeti. Scicluna érsek most vizsgálatot indított a varsói egyházmegyében történt esetekről, miután erről lengyel dokumentumfilm is készült, amelyet néhány nap leforgása alatt 17 millióan látták a közösségi videómegosztó oldalakon.
    

A szentszéki szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa a lengyelországi apostoli nuncius közvetítésével közelségét fejezte ki a lengyeleknek. Az egyházfő május 9-én adott ki motu proprio (saját kezdeményezéséből) apostoli rendelkezést a kiskorúak védelméről, pontosan megszabva az egyházmegyék kötelességeit szexuális visszaélések gyanúja esetén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com