Szívszorító levelet írt halott apjuknak a testvérpár

Agydaganat miatt vesztette el az édesapját a 13 éves Bethany Llyod és húga, a 11 esztendős Chloe. Egy brit testvérpár nagyon fiatalon tanulta meg, hogy mi az igazi szenvedés, hiszen Bethany Llyod csak 5, míg a húga, Chloe 3 éves volt, amikor az orvosok agydaganatot találtak a lányok édesapjánál.

Steve Lloyd sokat szenvedett, de két évvel ezelőtt békésen, a családja körében távozott az élők sorából. A ma már 13 és 11 éves testvérpár karácsony előtt írt szívszorító levelet az elhunyt édesapjukhoz.

A levél így kezdődött: „Szomorú, hogy már nem lehetsz velünk. Nagyon hiányzol. Nagyszerű apa voltál, akivel mindig jó volt együtt lenni.

Semmi sem ugyanolyan, amióta elmentél, de mindent megteszünk, hogy vigyázzunk anyára úgy, ahogy ő is mindent megtesz értünk.”

Bethany és Chloe további soraiból az is kiderül, hogy az ünnepek alatt és a születésnapjukon hiányolják a legjobban az édesapjukat, akinek daganatáról mindig őszintén beszéltek a családban. A lányok számára szörnyű volt azt nézni, amin az apjuk keresztülment.

A testvérpár őszintén leírta a levelében azt is, hogy soha nem lesznek képesek túltenni magukat azon a megrázkódtatáson, amit a férfi elvesztése okozott nekik. A levélből adománygyűjtő kampányt csinált egy agydaganat-kutatással foglalkozó szervezet. Mint kiderült, Steve Lloyd 40 éves volt, amikor kiderült a betegsége, 7 évvel később pedig meghalt. A férfi a karrierje eleje óta dolgozott a londoni metrónak, ezért a kollégái beszálltak az agydaganat elleni harcba, és segítettek adományt gyűjteni a betegség kutatásával foglalkozó szervezetnek (Brain Tumour Research).

A lányok levele ennek a támogatásnak köszönhetően jelenhetett meg a londoni metróban, mint reklámkampány. A gyászoló testvérpár példamutatóan harcol azért, hogy másoknak ne kelljen átélniük azt, amit nekik kell.

Bethany és Chloe csatlakozott a szervezethez, aminek a rendezvényein azért jelennek meg, hogy felhívják a figyelmet a sok családot érintő, súlyos betegségre, ami az adatok szerint több 40 év alatti felnőttet és gyereket ölt meg, mint bármelyik másik daganatos megbetegedés. Steve 2015 szeptemberében halt meg. Sajnos nem lehetett megoperálni, mert a tumor a feje egy olyan részén alakult ki, ahol nem lehetett műteni. A daganat növekedett, ezért az orvosok csak annyit tehettek, hogy lelassították ezt a folyamatot, illetve kezelték a tüneteket.

Steve 2015 januárjában hagyta ott a munkáját, amit rendkívül szeretett, de úgy döntött, hogy a maradék idejét a családjával tölti. A férfi és a neje szerettek volna boldog emlékeket adni a lányoknak, akiket például elvittek Disneylandbe, Lappföldre, és még a házasságukat is megújították, majd Las Vegasba mentek a második nászútra.

Amikor 2014 októberében az orvosok közölték, hogy a férfinak nagyjából egy éve van hátra, akkor a szülők leültették a gyerekeket, hogy a lehető legfinomabban elmondják, hogy az apjuk nagyon beteg, és el fogják veszíteni.

Az agydaganatnak jelenleg 120 különböző fajtája ismert. Ezeknek a tünetei a tumor helyétől és természetétől függően változhat. A tudomány mostani állása szerint az agydaganatnak genetikai okai lehetnek, de ezt a környezeti hatások is erősíthetik.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com