Tíz év után új arca lett a férfinak, aki fejbe lőtte magát -18+

A Wyomingban élő Andy Sandness 21 évesen depresszió miatt végezni akart magával.

A férfi alulról akarta magát fejbe lőni, de nem járt sikerrel, viszont olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy elvesztette az arcát és szörnyszülött lett. – számolt be róla a Metro.

A baleset 10 éve történt, a férfi elvesztette az orrát, az állkapcsát és csak két foga maradt meg.

Sok műtétet végeztek el rajta, de a korábbi kinézetét soha nem nyerte vissza.


A férfi ezért szégyellte, ahogy kinézett és visszahúzódó életet élt. 2012-ben aztán egy nap felhívták telefonon, egy plasztikai sebész, Dr. Samir Martin közölte vele, hogy bekerült egy arctranszplantációs programba.

Ezután a férfinak három évet kellett várni, mire a listán sorra került. A donor egy 21 évesen öngyilkosságot elkövető férfi volt, Calen Ross. A férfi ugyanúgy végzett magával, ahogy Andy próbálta - fejbe lőtte magát.

Calennek felesége volt, aki éppen a gyereküket várta és az asszony beleegyezett abba, hogy férje arcát Andy megkaphassa, de azzal a feltétellel, hogy az utcán soha nem találkoznak vele. Azért tette, hogy később a gyereküknek elmondhassa, hogy az apja tett valami jót a halála előtt.

A műtétre hosszas előkészítés után tavaly júniusban került sor. Az 56 órás beavatkozás során 60 fős orvosi csapat dolgozott Andy arcán.


Ezután 3 hétig nem engedték, hogy tükörbe nézzen a duzzanatok miatt. Miután megtehette az eredmény láttán szinte sírva fakadt.
A férfi a műtét során új orrot, arcot, állat és fogakat is kapott.

„Messze felülmúlta a várakozásaimat” – mondta, mikor végre látta új arcát. Andy újra érezte a szagokat és tudott szilárd ételeket enni.

Most azt tervezi, hogy visszatér a normális életbe és hétköznapi emberként él tovább. Vissza akar térni a munkájába és minél hamarabb családot szeretne.






Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com