Tizenhat év fegyházbüntetést kapott egy férfi, aki tíz éven keresztül bántalmazta családtagjait

Jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki tíz éven keresztül testileg és lelkileg is bántalmazta a családtagjait Sopronkőhidán, kislányát pedig szexuálisan molesztálta - tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.A táblabíróság a döntéssel - egyetértve a fellebbviteli főügyészség álláspontjával - öt évvel súlyosította az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát. A férfit végleges hatállyal eltiltotta a bíróság minden olyan foglalkozástól, amelynek részeként gyermekekkel kerülne kapcsolatba, és megszüntette szülői felügyeleti jogát.
    

A törvényszék a gyermekek anyját két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt egy év hét hónap, végrehajtásában négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítéleti tényállás szerint a házaspár együtt nevelte a 2005 augusztusában született lányukat és 2012 áprilisában született fiukat egy sopronkőhidai lakásban. A házasságuk 2008-ban megromlott, emiatt a férfi rendszeresen kiabált a feleségével, verte, lelkileg gyötörte.
   

A férfi a gyermekeit nadrágszíjjal ütötte, megrúgta őket és megalázóan beszélt velük, emellett a védelmükre kelő nőt is bántalmazta. A lányát 2015 és 2018 ősze között fenyegetéssel szexuális cselekmény elvégzésére is kényszerítette. A gyerekek gyakran éhesen érkeztek az óvodába és az iskolába, a szüleik estig nem gondoskodtak a felügyeletükről. A gyermekek 2018 nyarán hátizsákkal "világgá mentek", amit egyik szomszédjuk észrevett és hazakísérte őket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com