Több ezer rendőr tüntetett a francia nemzetgyűlés előtt az őket ért támadások ellen

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Több ezer francia rendőr tartott szerdán tiltakozó megmozdulást a nemzetgyűlés épülete előtt a közelmúltban őket ért támadások ellen. A rendezvényen a teljes politikai elit, köztük Gérald Darmanin belügyminiszter is részt vett."A rendőrség problémája az igazságszolgáltatás!" felkiáltással vonult utcára a szervezők szerint az a 35 ezer rendőr, akik a törvényhozás épülete előtt elsősorban a bíróktól követeltek szigorúbb fellépést a radikális politikai csoportokkal, a terrortámadások elkövetőivel és a kábítószer-kereskedőkkel szemben, a rendőrség védelmében.

    
A megmozdulást 14 rendőri szakszervezet közösen szervezte egy rendőri razzia során egy kábítószer-kereskedő által két héttel ezelőtt Avignonban megölt rendőr emlékére. Ez az első alkalom, hogy valamennyi rendőri szakszervezet közösen tartott megmozdulást. A tiltakozók legfőbb céltáblája Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter volt, akitől szigorúbb büntetéseket követelnek a rendőrökre támadó állampolgárokkal szemben.


    

A tárcavezető nem volt jelen a megmozduláson, de a nemzetgyűlésben azt kérte a tüntetőktől, hogy ne állítsák egymással szembe a köztársaság két alapintézményét: a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. A tüntetésen eközben Fabien Vanhemelryck, az Alliance rendőri szakszervezet vezetője kifütyültette a tömeggel a korábban sztárügyvédként praktizáló igazságügyi minisztert, amiért egyszer azt mondta, hogy ő a "fogvatartottak és a fegyházak minisztere".
    

Grégory Joron, az Unité SGP Police-FO képviseltében "kötelező minimumbüntetést" követelt a támadókkal szemben. "Egy ilyen intézkedés nem jogellenes és nem alkotmányellenes, hanem sürgős és szükséges" - mondta a szakszervezeti vezető. A megmozduláson felszóltak a támadásokban megsebesült rendőrök és a hozzátartozóik is.
    

A szakszervezetek azt szerették volna, ha egyetlen politikai párt sem próbálja meg saját céljaira felhasználni a megmozdulást, miközben a közbiztonság kérdése az egy hónap múlva esedékes regionális választások egyik legfőbb kampánytémája. A tüntetésen viszont megjelent valamennyi párt vezető politikusa, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléstől a jobbközép és balközép pártokon át a kommunistákig.
    

Az ellenzék és több rendőri szakszervezet is előzetesen bírálta a rendőrséget felügyelő belügyminisztert, aki jelezte, hogy részt fog venni a tüntetésen. Álláspontjuk szerint ugyanis a kormány kudarcot vallott a rendőri erők megvédésében a mindennapos agressziókkal szemben. Jóllehet többen füttyel és dudálással fogadták, mások büszkén szelfiztek Gérald Darmaninnel, akinek jelenléte nem vezetett rendbontáshoz a tüntetésen.
    

"Azért jöttem, hogy támogassam a rendőröket, mint minden francia" - mondta érkezésekor a belügyminiszter. A France Inter közrádióban nyilatkozva Darmanin természetesnek nevezte, hogy részt vesz a megmozduláson, miután - mint mondta - mindig is támogatta a rendőrséget. A bírók szakszervezete viszont közleményben tiltakozott a megmozdulás követelései ellen.
   

"A rendőri követelésekhez csatlakozó minisztereink és képviselőink által felrajzolódó új horizont egy olyan társadalom képe, amelyben a rendőrség önálló hatalommá válik, ahelyett, hogy az állampolgárok szolgálatában álló közerő lenne" - fogalmaztak a bírók. A két héttel ezelőtti avignoni rendőrgyilkosságot megelőzően egy tunéziai dzsihadista április 23-án egy rendőrségi alkalmazottat ölt meg a Párizshoz közeli Rambouillet rendőrőrsén.


Jean Castex miniszterelnök május 10-én jelezte, hogy egy rendőr vagy csendőr elleni támadás életfogytiglanra ítélt elkövetőjének legalább harminc évet mindenképpen börtönben kell töltenie. A kormány ennek érdekében szerdán törvényjavaslatot nyújtott be, amelyről a héten szavaz a nemzetgyűlés. A kormányfő azt is jelezte, hogy támogatja a büntetéselengedés lehetőségének szigorúbb korlátozását azok számára, akik rendőrökre támadnak. A szakszervezetek követelését a rendőri erőkre támadók kötelező minimumbüntetéséről viszont nem vette figyelembe a kormány.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com