Több palesztin életét vesztette izraeli katonákkal egy éjjeli razzián kitört tűzharcban

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Két palesztin életét vesztette izraeli katonákkal egy éjjeli razzián kitört tűzharcban Dzsenin mellett, Ciszjordániában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.Izraeli kommandós egységek razziát tartottak terrorakciókat előkészítő palesztinok letartóztatására, amikor heves tűzharc bontakozott ki, melyben lelőttek két, terrortevékenység miatt körözött fegyveres palesztint a Dzsenin melletti Vadi Burkin nevű faluban.
    

A palesztinok jelentései szerint legkevesebb húsz palesztin megsebesült az összecsapásban. A dzsenini kórházban szükségállapotot hirdettek, és váradásra szólították fel a helyieket. Az egyik halott az Iszlám Dzsihádhoz tartozó Mohammad al-Szaadi, a másik pedig Naim Zabeidi, az izraeli börtönben fogva tartott ismert palesztin fegyveres vezető, Zakaria Zabeidi unokatestvére, Al-Aksza Mártírjainak Brigádja harcosa.
    

Dzseninben a palesztin fegyveres szervezetek összefogva, Dzsenin Brigád néven együtt harcolnak az izraeliek ellen, s a két lelőtt fegyveres ennek az egységnek volt kulcsfontosságú tagja. Az izraeli egységek letartóztatták Vaszem Faízt, aki robbanószerrel megtöltött autókkal készült merényletre a hírszerzők szerint. Rajta kívül elfogtak több másik körözött palesztint, köztük az Iszlám Dzsihád egyik fegyveres támadásokat előkészítő tagját. A csapatok a razzián lefoglaltak három M-16-os géppuskát.
    

Előzőleg szerda délután egy izraeli katonai egység behatolt egy házba a Dzsenin melletti Javed városban, hogy letartóztassanak egy Hamász-aktvistát. Ott is tűzváltás bontakozott ki palesztin fegyveresekkel, akik robbanószereket dobálták, és lőttek a katonákra. A palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint ebben a tűzharcban egy ember halt meg.  
    

A katonák a körözés alatt álló, s az izraeli börtönből néhány hónapja szabadult Abud Hirzallahot mentek letartóztatni, aki feladta magát, miután ő és testvére megsérült az összecsapásban. Dzseninben csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a palesztinok az éjszaka történtek miatt. Az Iszlám Dzsihád szóvivője csütörtök hajnalban bejelentette, hogy Izrael nagy árat fog fizetni a "borzalmas bűncselekményért".
    

"Az izraeli hadsereg és a biztonsági erők dzsenini folytatott tevékenysége a terrorizmus elleni küzdelem terén megalkuvást nem tűrő politikánk közvetlen folytatása"- írta Jaír Lapid, az átmeneti kormány miniszterelnöke a Twitteren csütörtök reggel. "Éppen ezekben a viharos napokban, amikor a felelőtlen emberek megpróbálják szélsőséges vitába rángatni a hadsereget és katonákat parancsnokaik ellen uszítják, szeretném kifejezni elismerésemet a biztonsági erők felé. Így kell harcolni a terrorizmus ellen, ez a módja Izrael polgárai megvédésének" - tette hozzá.
    

Szavaival Itamár Bengvír katonai hatóságok és a vezérkari főnök elleni kirohanásaira utalt, melyben a szélsőséges politikus elítélte a katonai hatóságok határozatát, melyet egy baloldali tüntetőt gyalázó kiskatona ellen hoztak. Izraelben a katonáknak nem szabad nyilvánosan politikai nézeteket hangoztatni, ez kulcskérdés annak érdekében, hogy ideológiai hátterüktől függetlenül, együtt tudjanak harcolni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com