Többen vesztették életüket repülőgép-balesetben 2016-ban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2016-ban többen veszítették életüket repülőgép-balesetben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a balesetek száma csökkent. A montreali székhelyű, 200 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016-ban összesen 268-an vesztették életüket, míg egy évvel korábban 136 áldozatot követelt a légiközlekedés. Az ötéves átlag azonban ezeknél is magasabb: 371 áldozat. Az elmúlt évben az egymillió járatra vetített teljes baleseti ráta 1,61 volt, míg 2015-ben 1,79-es szintet mértek.


Az adatokból az is kiderül, hogy bár tavaly többen haltak meg, a baleset száma viszont a 2015-ös 68-ről 65-re csökkent. A tíz balesetből négy érintett utasszállítógépet, a fennmaradó hat esetben teherszállító repülőgépeket ért szerencsétlenség. Az IATA elemzése rámutatott arra is, hogy sugárhajtású géppel Afrikában és a Független Államok Közössége területén nem volt baleset, de a légiközlekedés fő központjaiban is alacsony volt az egymillió felszállásra vetített halálozások aránya.


A turbólégcsavaros gépekkel történt halálos esetek aránya viszont a FÁK-országban volt a legmagasabb, míg Európában, Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, Észak-Amerikában és Észak-Ázsiában nem regisztráltak ilyen balesetből fakadó halálozást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com