Ezt a cikket csak akkor olvassa el, ha megérett rá a gondolkodása!
Önbizalom-növelő terápia kettős testképpel.
Mert mindenkinek van rossz napja, vagy olyan életszakasza, amikor még a tükörbe se szeret belenézni, ha pedig megteszi, itt is szörnyű, ott is rettenet, amit lát(ni vél).
Az ember testképét illetően, és nem kell ehhez testképzavarban szenvednünk, hajlamos a kettős mércére. Mert egyszerűen így vagyunk összerakva: sokszor arra van szükségünk, hogy jobbnak lássuk magunkat, sokszor viszont beleesünk önmagunkkal kapcsolatban az alulértékelés csapdájába. Nehéz a középút, talán nem is lehetséges. Biztos, hogy nagyon sokat segít, ha legalább 1 ember szeretettel tekint ránk. (Egyébként az ember igenis sokat tehet magáért, de ahhoz is a nagy löketet az adja, ha szeretnek minket.)
A chicagói Gracie Hagen “Illusions of the Body” (“A test illúziója”) címmel készített sorozatot.
Maga az alkotó így vall fotósorozatáról: "A test illúziója azért készült, hogy segítsen megküzdeni az általunk felállított normákkal, miként is kellene kinéznünk."
Mint írja, a legtöbbünk realizálja, hogy a média által sugallt kép esetében a legelőnyösebb szempont elve érvényesül, mégis, magunkat tekintve azt vesszük összehasonlítási alapul. (Alább még több képen tudja összevetni az attraktív bal és a kevésbé előnyös jobb oldalt.)
El sem jutunk odáig, hogy egymás mellé rakjunk egy ugyanazon emberről készült előnyös és kevésbé hízelgő képet, pedig a kontraszt sokunknak sokat segítene a testkép kérdését illetően - vallja Gracie Hagen.
Sorozatában mindkét nem különböző etnikumú és testfelépítésű képviselőjét vonultatja fel, ezzel is hangsúlyozva, nem létezik olyan, hogy „normális”. Őt idézve: „Az emberi test egyszerre furcsa és csodálatos.” Mindegyik fotó azonos szögben és megvilágításban készült.
Forrás: Beautiful/Decay
Mert mindenkinek van rossz napja, vagy olyan életszakasza, amikor még a tükörbe se szeret belenézni, ha pedig megteszi, itt is szörnyű, ott is rettenet, amit lát(ni vél).
Az ember testképét illetően, és nem kell ehhez testképzavarban szenvednünk, hajlamos a kettős mércére. Mert egyszerűen így vagyunk összerakva: sokszor arra van szükségünk, hogy jobbnak lássuk magunkat, sokszor viszont beleesünk önmagunkkal kapcsolatban az alulértékelés csapdájába. Nehéz a középút, talán nem is lehetséges. Biztos, hogy nagyon sokat segít, ha legalább 1 ember szeretettel tekint ránk. (Egyébként az ember igenis sokat tehet magáért, de ahhoz is a nagy löketet az adja, ha szeretnek minket.)
A chicagói Gracie Hagen “Illusions of the Body” (“A test illúziója”) címmel készített sorozatot.
"Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan."
(Pilinszky János: Átváltozás)
Maga az alkotó így vall fotósorozatáról: "A test illúziója azért készült, hogy segítsen megküzdeni az általunk felállított normákkal, miként is kellene kinéznünk."
Mint írja, a legtöbbünk realizálja, hogy a média által sugallt kép esetében a legelőnyösebb szempont elve érvényesül, mégis, magunkat tekintve azt vesszük összehasonlítási alapul. (Alább még több képen tudja összevetni az attraktív bal és a kevésbé előnyös jobb oldalt.)
El sem jutunk odáig, hogy egymás mellé rakjunk egy ugyanazon emberről készült előnyös és kevésbé hízelgő képet, pedig a kontraszt sokunknak sokat segítene a testkép kérdését illetően - vallja Gracie Hagen.
Sorozatában mindkét nem különböző etnikumú és testfelépítésű képviselőjét vonultatja fel, ezzel is hangsúlyozva, nem létezik olyan, hogy „normális”. Őt idézve: „Az emberi test egyszerre furcsa és csodálatos.” Mindegyik fotó azonos szögben és megvilágításban készült.
Forrás: Beautiful/Decay
Hozzászólások