Újabb áttelepített gepárd pusztult el Indiában, sorozatban már a hetedik

Tavaly szeptember óta már a hetedik, Afrikából betelepített gepárd pusztult el az egyik közép-indiai nemzeti parkban - közölte a BBC brit közszolgálati csatorna hírportálja szerdán.A Madhja Prades állambeli Kuno Nemzeti Park egyik vezető tisztségviselőjének elmondása szerint Tejas, a hím gepárd harc közben sérülhetett meg. Indiában hivatalosan 1952-ben haltak ki a gepárdok, de egy tavalyi újrahonosítási projektben Namíbiából nyolc, Dél-Afrikából pedig tizenkét egyedet telepítettek át a nemzeti park területére. A projekt egyik fő célja a fajmentés mellett az indiai szavanna faunájának és flórájának rehabilitálása.
    

A kezdetleges sikerek ellenére azonban az elmúlt hónapokban három felnőtt példány és három kölyök is elpusztult. A kicsinyek hét évtized óta az első indiai alomból származtak, a park közlése szerint halálukat alultápláltság, gyengeség és kiszáradás okozhatta az országot sújtó májusi erős hőhullám közepette. A felnőtt egyedek veseelégtelenségben és a harcok során szerzett sérülések miatt pusztulhattak el - tette hozzá a park igazgatósága.
    

Bár a foltos nagymacskák egykor Indiában is honos állatok voltak, a szakemberek arra figyelmeztettek, hogy az áttelepített egyedek könnyen az indiai szavannán élő ragadozók zsákmányává válhatnak amellett, hogy megfelelő táplálék hiányában akár éhen is halhatnak. Az indiai legfelsőbb bíróság májusban aggodalmát fejezte ki az állatok pusztulása miatt, és felkérte a szövetségi kormányt, hogy vegye fontolóra a nagymacskák elköltöztetését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com