Ukrán főtárgyaló: naponta ezer ukrán katona hal vagy sebesül meg a donbaszi harcokban

Naponta ezer ukrán katona hal vagy sebesül meg a donbaszi harcokban, a védekezés legnagyobb problémája mégis az, hogy Ukrajnának több fegyverre és lőszerre van szüksége - jelentette ki helyi idő szerint szerdán Washingtonban David Arahamija, az ukrán kormány főtárgyalója.Az Axios amerikai hírportál szerint a politikus arról számolt be amerikai partnereinek, hogy Ukrajna egymillió katonát verbuvált eddig, és további kétmilliót képes még csatasorba állítani. Mark Milley amerikai vezérkari főnök naponta százra becsülte a halottak és négszázra a sebesültek számát, és úgy vélte, hogy Oroszország is tetemes veszteségek árán képes csak fokozatosan területet szerezni, és az ukrán erők hatékonyan védekeznek.
    

"Megvannak a kiképzett embereink, hogy támadjunk és ellentámadást indítsunk, de fegyverekre van szükségünk" - mondta Washingtonban Arahamija. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök június elején naponta 60-100 elesett ukrán katonáról beszélt. "Jelenleg elég gyenge a tárgyalási pozíciónk, így ebben a helyzetben nem szeretnénk ott ülni a tárgyalóasztalnál.


Ezt valahogy meg kell fordítanunk" - mondta a Moszkvával folytatandó potenciális béketárgyalásokról az ukrán főtárgyaló. Arahamija közölte, hogy hetente egy-két alkalommal telefonon beszélnek az orosz tárgyalókkal, de mindkét fél tudja, nem most van az ideje a tárgyalásoknak, ennek ellenére tisztában van azzal, hogy a háborút kompromisszummal kell lezárni. Megjegyezte, hogy az otthoni közvélemény az állítólagos orosz háborús bűnökről és vérengzésekről szóló hírek következtében egyáltalán nem támogatja a tárgyalásokat Moszkvával.
    

Arahamija ukrán küldöttség élén érkezett Washingtonba, melynek célja, hogy elérje az amerikai fegyverszállítások felgyorsítását, valamit azt, hogy az Egyesült Államok vegye fel Oroszországot a terrorizmust támogató országok listájára. Washingtoni megbeszélésein az ukrán politikus azzal vádolta meg Georgia "nyilvánvalóan oroszbarát" kormányát, hogy segít Moszkvának a szankciók megkerülésében, amit Tbiliszi tagad. Úgy vélte, hogy Oroszországot a magas energiaárak jelenleg némileg megóvják a gazdasági szankciók teljes hatásától, de 3-4 év múlva Moszkvában érezni fogják a büntetőintézkedések teljes erejét. "Kérdés, hogy 3-4 év múlva mi megleszünk-e még, hogy élvezhessük a műsort" - fogalmazott David Arahamija.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com