Ukrán légvédelem: többen meghaltak, illetve megsebesültek az éjszakai orosz légitámadásban

Többen meghaltak, illetve megsebesültek az orosz hadsereg szerda éjjeli rakétákkal és drónokkal végrehajtott légitámadásában, az odesszai kikötőt is találat érte - közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.Szerdán reggel robbanások rázták meg Krivij Rih várost, az orosz megszállók rakétatámadása következtében egy 47 éves nő meghalt, többen pedig megsebesültek - közölte Olekszandr Vilkul, a város védelmi tanácsának vezetője. Egy civil infrastrukturális intézményt ért találat - tette hozzá.

Az odesszai kikötőt kedd este érte rakétatámadás, és ebben négy szíriai állampolgár meghalt, két ember pedig megsebesült - közölte Telegram-csatornáján Oleh Kiper megyei katonai kormányzó. Az áldozatok egy barbadosi zászló alatt közlekedő hajó legénységének tagjai voltak, amelybe éppen gabonát rakodtak be, amikor az orosz ballisztikus rakéta becsapódott a kikötőbe. A légicsapás egy másik hajót, kikötőhelyeket és gabonatároló létesítményeket is megrongált.

Szintén kedden este tömeges dróntámadás érte Dnyipro várost, aminek következtében több helyen tűz ütött ki, infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg - közölte Szerhij Liszak, a Dnyipropetrvoszk megyei katonai közigazgatás vezetője. Közlése szerint a 20 támadó drónból 12-t lelőtt a légvédelem, és áldozatokról, sebesültekről nem volt információja.

A légierő parancsnokságának jelentése szerint szerdára virradóan az orosz hadsereg három rakétát, valamint 133 harci és úgynevezett megtévesztő drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.

A légvédelem 98 drónt lelőtt, emellett 20 megtévesztő drón "negatív következmények nélkül" eltűnt a radarokról. Az orosz légitámadás Odessza, Dnyipro, Harkiv, Szumi és Kijev környékén okozott károkat - áll a légierő hivatalos közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com