Ukrán Nemzeti Gárda: több katona meghalt és megsebesült egy lőtér elleni légicsapásban

Az Ukrán Nemzeti Gárda megerősítette, hogy hat katona meghalt, tízen pedig megsebesültek egy Szumi megyei lőtér ellen május 20-án végrehajtott légicsapásban, az ügyben belső vizsgálatot indítottak. Az orosz hadsereg 76 drónt vetett be szerdára virradóra ukrajnai célpontok ellen, legalább hat civil megsebesült - jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.A légierő parancsnokságának szerda reggel a Telegramon közzétett jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg összesen 76 csapásmérő és megtévesztő drónnal támadott ukrajnai célpontokat.

A légvédelem 63 támadó eszköz ártalmatlanítását erősítette meg, ezek közül 22 drónt lelőtt a légvédelem, 41-et pedig "negatív következmények nélkül" rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérítettek a pályájukról.

Az orosz légitámadás Szumi és Harkiv megyében okozott károkat - áll a légierő hivatalos közleményében.

Az Ukrajinszka pravda hírportál az Ukrán Nemzeti Gárda Facebookon közzétett közleménye alapján azt jelentette, hogy egy Szumi megyei lőtéren tartott kiképzés során hat katona meghalt, több mint tíz pedig megsebesült egy orosz rakétacsapás következtében. Az ügyben belső vizsgálatot indítottak. A jelentés szerint a katonai egység parancsnokát felfüggesztették, és a szükséges információkat továbbították a bűnüldöző szervekhez.

A nemzeti gárda azt is közölte, hogy minden, a tragédia körülményeinek tisztázásához szükséges információt és segítséget megad az illetékes szerveknek.
Éjszaka orosz légitámadás érte Kijev megyét, a Boriszpili járásban egy család tagjai megsebesültek. A rendőrség beszámolója szerint a légvédelem által lelőtt drónok roncsai családi házakban és melléképületekben okoztak károkat. Három ember megsebesült.

Szumiban két vállalatot ért orosz légicsapás az éjszaka, közölte Artem Kobzar polgármesterre hivatkozva az Unian hírügynökség. Egy sebesültről lehet tudni. A megyei katonai közigazgatás jelentése szerint a dróncsapás megrongálta az elektromos vezetékeket, emiatt az észak-ukrajnai megyeközpont egy részében nincs áram. A kritikus infrastrukturális létesítményeket generátorokra kapcsolják át.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com