Úttestre fektette családját a migráns, mert nem kapott házat

Németországba sokkoló látványban volt részük egy kisváros lakóinak.


Karbenben egy migráns ugyanis arra kényszerítette családját, hogy az úttest közepére feküdjenek.

Mindezt azért, mert nem kapták meg a családi házat, amit elmondása szerint nekik Irakban megígértek.

A bevándorló a városháza közelében lévő főutat választotta ki. A kurd férfi ide fektette le családját, feleségét és két gyerekét, az úttest közepére. A forgalmas kereszteződésben mindez akkor történt, amikor a lámpa zöldre váltott.

760x0

A szemtanúk szerint a gyerekek halálra rémültek és az autósokat is nagyon megviselte az eset. A rendőrség azonban egy bejelentésre hamar megjelent a helyszínen, így nem történt baleset. – írja a Frankfurter Neue Presse c. lap.

Kiderült a kurd család a múlt héten érkezett a városba és már másnap ülősztrájkba kezdtek a városháza előtt.

csm_Karben_Leonhardischloss01_0bedb44537

Az ok az volt, hogy a férfi sérelmezte, hogy egy 50 négyzetméteres ingatlanba akarták őket elszállásolni.

A kurd migráns azért kezdett el tiltakozni, mert ő saját házat akart a családjának.

Azt hangoztatta, hogy neki Irakban azt ígérték, hogy saját családi házat fognak majd kapni Németországban, ezért vállalták a hosszú utat. Arra nem derült fény ki ígérte neki azt, hogy ingyen kapnak házat.

53499999-860x360-1455033878

A férfinek azonban felelnie kell, mert a tettével veszélyeztette a családja életét.

Az internetezők sem hagyták annyiban a történteken, sokan kiakadtak az eseten és kommentekben fejezték ki felháborodásukat. Voltak, akik azt követelték, hogy a családot azonnal deportálják, mások viszont méltányolnák a kurd migráns követeléseit.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com