Vádat emelt a hat gyermekét éheztető és bántalmazó szülők ellen a szabolcsi főügyészség

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azzal a párral szemben, amely évekig elhanyagolta, fizikailag és szexuálisan is bántalmazta hat kisgyermekét - közölte a főügyészség hétfőn az MTI-vel.Az MTI-hez eljutatott közleményben azt írták: a vádirati tányállás szerint a vádlottak élettársakként hat, tíz év alatti gyermeket neveltek 2023 júliusáig, a családból történő kiemeléséig az egyik szatmári településen. A család az ingatlan egyik szobájában lakott, ahol nyolcan két ágyban aludtak.

A pár a gyermekeik ellátását és nevelését éveken keresztül elhanyagolta, őket fizikailag és szexuálisan rendszeresen bántalmazta. Nem biztosítottak a gyerekeknek megfelelő fűtött helyiséget, az évszaknak megfelelő ruházatot annak ellenére, hogy rendszeresen kaptak ruhaadományokat, ezeket azonban értékesítettek vagy eltüzelték - ismertették.

A gyermekeiket éheztették, iskolába és óvodába rendszertelenül, többnyire elhanyagoltan járatták. Gyakran hagyták őket otthon vagy az utcán felügyelet nélkül, illetve őket küldték a rokonokhoz, ismerősökhöz pénzt, élelmiszert, vagy dohányárut kérni.

A gyerekeket vesszővel, bottal és szíjjal rendszeresen bántalmazták, többször a lakóház mögötti ólba zárták be, valamint szexuális erőszakot is át kellett élniük mindkét szülő részéről - közölte a vádhatóság.

A szülőket a hat gyermek sérelmére elkövetett szexuális erőszak minősített esetével és kiskorú veszélyeztetésével vádolja a főügyészség, amely az apával szemben - beismerés és tárgyalásról lemondás esetén - a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül húsz, míg a nővel szemben tizenöt év fegyházbüntetést indítványozott - olvasható a vádiratban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com