Vádat emeltek a gyermekük halálát okozó csepregi szülők ellen

Különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel és négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádol az ügyészség egy nőt és egy férfit, aki Csepregen hónapokon át éheztette, folyamatosan bántalmazta saját két és fél éves gyermekét.

A kisfiú tavaly februárban meghalt - közölte a Vas Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A vádirat szerint a szülők a bántalmazásokon túl végignézték, ahogy a sértett megfelelő táplálás és gondozás hiányában leépül, szinte "elsorvad", tisztában voltak azzal, hogy a folyamat orvosi beavatkozás nélkül a gyermek halálához vezet, ennek ellenére nem vitték orvoshoz.
    

Az elkövetett cselekmények a gyermek számára nagyfokú fájdalmat, kínt és szenvedést okoztak - írta a főügyészség. A vádiratban szerepel az is, hogy a szülők nemtörődöm magatartásukkal, azzal, hogy még alapvető higiéniai körülményeket sem teremtették meg otthonukban, négy másik gyermekük életét és egészségét is veszélyeztették. A Vas Vármegyei Főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottakra fegyházbüntetés kiszabását kérte, szülői felügyeleti joguk megszüntetését indítványozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com