Vádat emeltek egy házaspár ellen lányaik bántalmazása miatt Győrben

Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy házaspár ellen négy lányuk bántalmazása, veszélyeztetése, valamint szexuális erőszak miatt - tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.A közlemény szerint a férfit kiskorú négyrendbeli veszélyeztetésével, szexuális erőszakkal, szexuális kényszerítéssel, a személyi szabadság kétrendbeli megsértésével, négyrendbeli bántalmazással és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszakkal vádolják, felesége ellen kiskorú négyrendbeli veszélyeztetése a vád.

    
A házaspárnak négy lánya született, akik a vádirat szerint 2006 óta rendszeresen tanúi voltak a családi konfliktusoknak, emellett apjuk rendszeresen, szíjjal, fakanállal, horgászbottal is bántalmazta őket. A gyerekek sem fizikai, sem lelki támogatásra nem számíthattak anyjuktól, mert a nő a neveléssel kapcsolatos feladatait 2016-tól teljes mértékben elhárította. A két nagyobb gyerek végzett minden házimunkát, két kisebb testvérüket is ők látták el, a tanulás rovására.
    

Az apa a legidősebb lányát általában szobafogsággal büntette, volt, hogy ez egy hónapig tartott. Második gyermekét becsmérelte, megalázta, többször hányásig fojtogatta. Harmadik lányát a 14. születésnapjához közeledve felvilágosításra hivatkozva szexuális cselekményre kényszerítette. A férfi szexuális céllal közeledett hatéves lányához is.
    

A családi háttér miatt a gyerekek közül több is alkoholhoz, gyógyszerhez és kábítószerhez nyúlt, elszökdösött otthonról, éles tárggyal bántalmazta magát. Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfire fegyházbüntetés kiszabását kérte és szülői felügyeleti jogának megvonását indítványozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com