Vádat emeltek egy pápai család négy tagja ellen hajléktalanok kizsákmányolása miatt

Bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy pápai család négy tagjával szemben, akik életvitelszerűen zsákmányoltak ki hajléktalanokat.A főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy az ügy 40 éves vádlottja a feleségével, fiával és apósával együtt 2022 decemberi elfogásukig egymással együttműködve dolgoztattak nincstelen, hajléktalanszállókról toborzott embereket, akiket a férfi komfortos szállás, ellátás és fizetés ígéretével nyert meg, miközben egy istállóból kialakított, világítás nélküli melléképületben helyezte el őket.

A vádlottak a sértettekkel Pápán, Győrben, illetve különböző Balaton-parti, Veszprém vármegyei településeken fizetség nélkül, napi 8-12 órában építőipari, fémhulladék-gyűjtési, ház körüli munkákat végeztettek. Az ügyben érintett tizenhárom sértett közül mindössze páran kaptak kisebb, a munkájukkal arányban nem álló fizetést - írták.

A megszökött sértetteket többször felkutatták, és visszaszállították, hogy mások, így különösen a hatóságok ne szerezhessenek tudomást az általuk folytatott kizsákmányolásról. Volt olyan sértett, akit a 40 éves vádlott Budapestről vitt vissza úgy, hogy a lábánál fogva húzta ki a sátrából, és kényszerítette, hogy a gépkocsiba üljön, ahol meg is ütötte.

A férfi apósa évekre visszamenően maga is dolgoztatott fizetés nélkül nehéz sorsú embereket, volt, aki 2022-ben már tizennyolcadik éve lakott nála, ezen túl előfordult, hogy a náluk lakó sértetteket kölcsönadták egymásnak - közölték.

Az ügyészség szerint a vádlottak a sértetteket nem vették emberszámba, szolgáknak tekintették, megalázták őket, lekezelően beszéltek velük, illetve a pszichés bántalmazáson túl, ha munkájukat nem találták megfelelőnek, fizikálisan is bántalmazták őket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com