Volt élettársa megölésével gyanúsítanak egy katonát

Megölte korábbi élettársát és súlyosan megsebesítette a nő rokonát a gyanú szerint egy szolgálaton kívüli katona Kaposváron - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn közleményben az MTI-t.Azt írták, az eset november 15-én történt. A húszas évei második felében járó katona a somogyi vármegyeszékhelyen, egy kétszintes lakóház emeleti szobájában összeveszett a korábbi élettársával.

Amikor a nő rokona, hallva a veszekedést elindult a felső szintre, a gyanúsított lement, és ököllel fejen ütötte. Ettől a középkorú férfi a lépcsőről a földre esett. A katona azért, hogy a nőt és rokonát megölje, két kést vett magához a lakóház konyhájából, majd olyan súlyosan bántalmazta a sértetteket, hogy a nő a helyszínen életét vesztette, a férfi a nyakán és a fején szenvedett súlyos sérülés miatt kórházba került - tették hozzá.

Beszámoltak arról, hogy a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség a rendőrség bevonásával elvégezte a halaszthatatlan eljárási cselekményeket, elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. A férfi nem tett vallomást.

A nyomozó ügyészség a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelt nyomozásban indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására, amit álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye indokol - tudatták. A kényszerintézkedésről kedden dönt a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.

Az elkövető terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com