Zombimúzeumot nyitnak Japánban

Történetet költöttek az Oszakába tervezett horrorházhoz.zombiA japánok nagyon szeretik a horrort, aminek köszönhetően rengeteg filmet, könyvet és más ijesztő alkotást köszönhetünk az országnak, ahol a nyár egyet jelent azzal, hogy a helyiek a különböző horrorházakban, horrorlabirintusokban hűtik le magukat a nagy melegben, mert a japánok nagyon értenek ahhoz, hogy az embert kirázza a hideg.

Japánban hatalmas kultúrája van a szellemeknek, démonoknak, a horrorfilmek, borzongás pedig a szórakoztatóipar alapkellékei. Ezek után nem meglepő, hogy a zombikat is kedvelik a japánok, akik Oszakában most nyitják meg a zombimúzeumot.

Az új múzeumhoz egy sztorit is költöttek a japánok. A történet szerint 2020-ban kitört a zombijárvány Kaliforniában. Amerika lakossága annak az egytizedére csökken három hónap alatt, majd a világ többi országában is megfigyelhető ez a drasztikus népességcsökkenés.

A zombiapokalipszis miatt megkezdődik a verseny a vakcina elkészítéséért, majd a japán-amerikai Dr. Aoki egy videót tölt fel a youtube-ra. A felvételen az látható, hogy egy kísérlet során a tudóst megharapja egy zombi, de Dr. Aoki túléli a támadást, tehát van remény az emberiség számára. A múzeumot Dr. Aoki tiszteletére nyitják meg.

A zombimúzeum természetesen egy horrorház, ahol a látogatók azt tapasztalhatják meg, hogy milyen lenne, ha a világon a zombik fenyegetnék az embereket. Emellett a „hivatalos” zombivédelmi szakosztály mindenkinek segít abban, hogy miképpen védekezzen a zombik ellen.

A múzeum bemutatja a zombi-jelenség sajátosságait, de emellett a borzongásról is gondoskodnak a japánok, akik a zombimaszk készítés rejtelmeit is megtanítják a látogatóknak.

A zombimúzeum egyfajta áltudományos kiállítás is, ahol a borzongató játékok nyújtanak plusz szórakozást.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Japánban tehát így keveredik a képzelet és a valóság, hiszen az országban az emberek együtt élnek a félelemmel, horrorral és az alvilág alakjaival.

Ennek oka az, hogy a japán hitrendszer szerint a démonok, szellemek természetes részei a világnak. Az ő elképzelésük szerint a gonosz, másvilági lények együtt élnek az emberekkel, akiket minden nap befolyásolhatnak. A halottak szellemei és a démonok rendszerint ártani akarnak a japánoknak, akik vallási szertartásokkal kergethetik el a teremtményeket.horror1Az emberek az ősidők óta hisznek a démonokban, amiket ezerféleképpen ábrázoltak a különböző művészetekben már évszázadok óta. A XXI. században éppen ezért olyan népszerű a Halloween Japánban.

A japánok hiedelmeiből a világ más tájai is profitálhatnak, hiszen nem egy vérfagyasztó horrort köszönhetünk Japánnak, ráadásul nem egyszer kiderül, hogy például egy amerikai horror, ami kivételesen nem untatta a nézőt, valójában annak köszönheti a népszerűségét, hogy egy japán horror feldolgozása.

A klasszikus japán horrorokra a J-Horror kifejezést használjuk. Ennek a gyökerei egészen az 1960-as évekig nyúlik vissza, hiszen a műfaj már akkor népszerű volt a szigetországban, ahol a filmkritikusok úgy gondolják, hogy a J-Horror az elmúlt években érte el a csúcspontját a Kör és a Fekete Víz című filmekkel.

Mivel az amerikaiak imádják feldolgozni a japán horrorfilmeket, ezért egyfajta sztereotípia alakult ki a japán alkotásokról. Ennek alapján a történetben mindig szerepelnek szellemek, sápadt arcú gyerekek, a végkifejlet pedig tele van kínokkal, halállal.

Ezek a klisék némileg eltorzítják a J-Horror hagyományos világát, hiszen a legtöbben csak az „elferdített” feldolgozásokat ismerik. Ha vérbeli J-Horrort néznénk, akkor az alábbi filmeket érdemes beszerezni.zombie-apocOnibaba: A valaha készült legrégibb japán horror. Az 1964-es film egy lányról és az anyósáról szól. A két nő egyedül maradt a feudális Japánban, a néző pedig megismerheti, hogy ez milyen megpróbáltatásokkal, gyűlölettel, féltékenységgel jár.

A film tehát nem azért horror, mert szellemek, démonok szerepelnek benne, hanem azért, mert kegyetlenné és rémessé teszi az alkotást az a feszült hangulat, hangok és naturalista ábrázolás, ami látható benne.

Ház: Az 1977-es film sok szempontból nem hasonlít az igazi horrorra, mert nem egyszer inkább nevetségesek a benne szereplő jelenetek. Az alkotás öt lányról szól, akik egy erdei házban szállnak meg, majd sorban meghalnak, mert az épület különböző részei felfalják a lányokat. A horror az effektekkel hozhatja ránk a frászt. A Ház kultikus, szórakoztató, olykor ijesztő, véres klasszikus, tehát a hatás nem fog elmaradni.

Meghallgatás: A valaha készült legjobb japán horrorfilmnek szokták nevezni a Meghallgatást, amiben férfi szereplőket válogatnak egy filmhez, ám kiderül, hogy valójában a hét éve özvegy Aoyama keres férjet.

Aoyama megismerkedik Asamival, aki beleszeret az özvegybe, ezért nem veszi észre a figyelmeztető jeleket. A horrorfilm feszültséggel indít, majd átcsap a véres jelenetekbe, hogy igazán bizarr véget érjen.

Fertőzés: A zombi horror története egy kórházban játszódik, ahol a betegek elkapnak egy vírust, amitől zombivá változnak. Ha esetleg a Walking Dead japán változatát keresnénk, akkor rossz helyen járunk, mert ez a film nem egy átlagos zombihorror, hanem sokkal inkább kísérteties, pszichológia aspektusa miatt maradhat emlékezetes.

Az Átok: Ez a horror megosztja a közönséget, mert míg valaki imádja, addig a másik utálja, ám ettől függetlenül ez Japán legnézettebb horrorja. Az Átokban egy ház dühös szellemei próbálnak bosszút követelni a lakóktól.

A film nem látványos, hanem dermesztő hangokkal, váratlan helyzetekkel és sokkoló arcokkal ijesztgeti a nézőt. A szellemek elég ijesztőek ahhoz, hogy fokozatosan nőjön a feszültség. Mindez elég ahhoz, hogy az alkotás ugyanúgy kitűnjön a J-Horrorok közül, mint a Kör vagy a Fekete víz.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com