Osztrák külügyminiszter: Donald Trump kormányzásának első hetei aggodalomra adnak okot

A tárcavezető szerint a beutazási tilalom nem a fokozott biztonsághoz, hanem egyes államok és vallási közösségek diszkriminálásához vezet.

"Még akkor is, ha harcolni kell a szélsőségessé válás és a terrorizmus ellen" - tette hozzá. Úgy vélte, hogy az Iránnal fenntartott kapcsolat megromlása, különösen az országgal kötött nukleáris megállapodás megkérdőjelezése vagy felmondása "romboló hatású" lehet a régió számára és szélesebb körben egyaránt.



Véleménye szerint az unióban összetartásra van szükség, hiszen az erős Európából profitálhatnak a kis államok is. Kijelentette: Nagy-Britannia unióból való kilépése és a menekültválság alaposan megrázta az uniót, ezért mindent meg kell tenni, hogy Európa visszanyerje az erejét. Úgy vélte, hogy nem új szabályozásokat kell hozni, hanem a meglévő rendelkezések betartása által kell erősíteni az uniót.

Mint fogalmazott: a szubszidiaritás elvének kell érvényesülnie, az EU-nak erősebbnek kell lennie a biztonság, a védelem vagy a külpolitika kérdéseiben, azonban egyéb területeken meg kell hagyni a döntés jogát a tagállamok és a régiók számára. Kurz arról is beszélt, hogy a balkáni útvonal lezárását követően 98 százalékkal csökkent az onnan érkező menekültek száma, azonban egyéb útvonalakon továbbra is sokan jönnek.

Hangsúlyozta, hogy a biztonsági kérdéseken túl teljesen "valós gondok" is vannak, hiszen az érkező menekülteknek nagyon nehezen találnak munkát Ausztriában, és mivel más kultúrkörből származnak, a társadalomba való beilleszkedés és az alapértékek elsajátítása is nagy kihívás lesz.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com