A biztonsági övek használatát ellenőrzik a rendőrök a hétvégén

A biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak, tehát az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök péntektől vasárnapig, országos akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség weboldalán. A fokozott ellenőrzést az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) szervezésében hajtják végre - olvasható a közleményben. Felhívták a figyelmet arra, hogy a passzív biztonsági eszközök használata nélkül jelentősen nő a halálos sérülések esélye. Mint írták, alapvető, hogy még többen használják a biztonsági övet és gyermekbiztonsági rendszereket, mert így kevesebb lehet a halálos baleset és a súlyos sérülés.


Közölték: az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel, valamint a lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére is. A TISPOL Seatbelt európai szintű ellenőrzést évente kétszer tartják. Ennek során a TISPOL-tagállamok rendőri erői - köztük a magyar rendőrség is - a közlekedésbiztonsági helyzet javításáért és a közlekedők biztonságának szavatolásáért fokozottan ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát Európa közútjain.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Leállt a gyártósor a munkások rosszulléte miatt.

Szakértő: még mindig sokan hagyják az utolsó pillanatra a téli gumik lecserélését

Szakértő: még mindig sokan hagyják az utolsó pillanatra a téli gumik lecserélését

Egyre jobban terjed Magyarországon a téli gumik használata, ám még mindig sokan hagyják az utolsó pillanatra a cserét - mondta Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatornán hétfő...

Használtautó.hu: lelassult a hazai használtautó-piac növekedése a harmadik negyedévben

Használtautó.hu: lelassult a hazai használtautó-piac növekedése a harmadik negyedévben

Az év harmadik negyedévében jelentősen lelassult a hazai használtautó-piac növekedése: 157 ezer használt személygépkocsi cserélt gazdát Magyarországon, ami csaknem megegyezik az előző negyedévi 156 ez...

Légzsákok javítására hív vissza 1,9 millió autót a Fiat Chrysler

Légzsákok javítására hív vissza 1,9 millió autót a Fiat Chrysler

A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) elővigyázatossági okokból 1,9 millió autót hív vissza légzsákok javítására - számolt be pénteken az FCA közleményére hivatkozva a német manager magazin hírportál.A vi...

Megkezdődhet a zalaegerszegi autóipari tesztpálya megvalósítása

Megkezdődhet a zalaegerszegi autóipari tesztpálya megvalósítása

Megkezdődhet Zalaegerszegen a mintegy negyvenmilliárd forintos beruházással tervezett autóipari tesztpálya megvalósítása a nemzetgazdasági tárca és az érintett egyetemek képviselőinek szerdai helyszín...

A Mercedes új autógyárat épít Magyarországon

A Mercedes új autógyárat épít Magyarországon

Új autógyárat épít a Mercedes kecskeméti gyára mellé - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.Hozzátette, az 1 milliárd eurós beruházással ...

A Volkswagen után a Bosch került a jogászok célkeresztjébe

A Volkswagen után a Bosch került a jogászok célkeresztjébe

A Volkswagen után a Bosch autóipari beszállító került a kártérítést követelő amerikai ügyvédek célkeresztjébe - számolt be pénteken a német Die Welt napilap.A Volkswagen dízelbotrányban érintett tizen...

NFM-államtitkár: bővítik az elektromos autók használatának lehetőségeit

NFM-államtitkár: bővítik az elektromos autók használatának lehetőségeit

Az e-mobilitás elterjedéséhez fontos az elektromos meghajtású autók töltési lehetőségeinek bővítése, ennek jogi és technológiai feltételeinek megteremtése - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejleszté...

http://ujhazak.com