A BMW a teljes termelési láncot átfogó mesterséges intelligencia stratégiát indít Kínában

A BMW német autógyártó kedden bejelentette, hogy elindítja teljeskörű, az egész termelési láncot lefedő mesterséges intelligencia (MI) stratégiáját Kínában, amellyel a technológiák integrációját tervezi felgyorsítani az országban."A BMW a mesterséges intelligenciát kulcsfontosságú tényezőnek tekinti az emberközpontúbb, intelligensebb és biztonságosabb mobilitási megoldások létrehozásában. A vállalatcsoport továbbra is elkötelezett az innováció és a felelősségvállalás mellett, és kiáll a MI felelős felhasználása mellett" - jelentette ki Oliver Zipse, a vállalat vezérigazgatója a kínai fejlesztési fórumon elmondott beszédében.

A német vállalat közleménye szerint a most bemutatott MI-stratégia három fő pillérre összpontosít: a felhasználói élmény fokozására, az üzleti folyamatok hatékonyabbá tételére, valamint a mindenki számára előnyös, ellátási láncon belüli együttműködés előmozdítására.

Az újonnan bejelentett fejlesztési program szerint a mesterséges intelligenciával működő nagy nyelvi modelleket és intelligens rendszereket integrálnak majd a 2026-ban piacra kerülő első, Kínában gyártott, következő generációs modelljükbe, amelyek fokozzák az autók és a járművezetők közötti természetes és zökkenőmentes interakciót.

"MI-stratégiánk központi elemeként a BMW továbbra is a következő generációs technológiai klaszterre alapozva folytatja innovációját, következetesen tovább fejlesztve és gazdagítva a kínai felhasználók számára nyújtott, minden forgatókönyvre kiterjedő intelligens élményt" - fogalmazott Sean Green, a BMW Group kínai régióért felelős elnök-vezérigazgatója.

A pekingi, sanghaji, senjangi és nancsingi kutatás-fejlesztési (K+F) központokkal a BMW a Németországon kívüli legnagyobb K+F hálózatot hozta létre Kínában. 2010 óta összesen 116 milliárd jüant (mintegy 16,16 milliárd dollárt) fektetett be senjangi gyártóbázisába. Az autóipari óriáscég a hónap elején jelentette be, hogy a Neue Klasse nevű következő generációs modelljébe a Huawei intelligens kommunikációs megoldását telepítik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világ öt legfurább rendőrautója

A világ öt legfurább rendőrautója

Amióta a robbanómotor átalakította a közúti közlekedést, az utakon jelen van a bűnözés is.

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Sztárok, akiket tiltólistára tett a luxusautócég.

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Mit mesél a személyiségedről az, hogy milyen színű az autód?

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

http://ujhazak.com