A BMW nem vesz részt a Párizsi Autószalonon költségmegtakarítás miatt
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi Autószalonon.
A kétévente megrendezett mustrát idén októberben tartják. Ez volt a világon az első autószalon, amit 1898-ban rendeztek meg.
A Bloomberg által idézet BMW-közlemény szerint a cég úgy döntött, hogy lemondja részvételét az októberi autószalonon "a prioritások megváltozása miatt" és a jövőben "szelektíven" kíván részt venni hasonló bemutatókon.
A vállalat friss előrejelzése szerint az idei járműkiszállítások "kissé alacsonyabbak" lesznek, mint tavaly, míg korábban arról szólt a várakozás, hogy a kiszállított járművek száma megegyezik a tavalyival. A BMW az éves adózott nyereség "mérsékelt" csökkenése helyett most már "jelentős" csökkenésére számít. A BMW a múltban gyakran mutatta be új modelljeit a Párizsi Autószalonon.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások