Az alkatrészhiány miatt ismét áll a termelés a Mercedes-gyárban

A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt három hétre ismét leállt a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban.A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tájékoztatása szerint, a kecskeméti gyár az aktuális helyzethez a termelés rugalmas módosításával alkalmazkodik. A 30., 31. és a 32. hetet érintő (amely augusztus 15-éig tart) termelési szünet idejét karbantartási tevékenységekre, illetve az új modell sorozatgyártásának előkészületeire használják fel.
    

A félvezető áramköröket gyártó Intel még április 22-én jelezte, hogy nem látja a végét a nemzetközi piacon az elektronikai alkatrészek kínálatában bekövetkezett hiánynak. Emiatt a kecskeméti Mercedes-gyárban idén januárban, majd áprilisban már volt egy-egy termelés-leállás, a globális chiphiány miatt pedig június közepén ismét rövidített munkaidőt vezetett be a rastatti és brémiai Mercedes-Benz üzemekben a Daimler.    


A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. A koronavírus-járvány miatt 2020. március 20-tól április 28-ig állt a munka a gyárban. Később, augusztusban az ünnepi hétvégéhez kötve, majd a téli szabadságolási időszakban is tartottak egy-egy termelési szünetet.     A világjárvány és a több hetes leállás ellenére 2020-ban több mint 160 ezer autót gyártottak Kecskeméten, és 3,4 milliárd euró árbevételt értek el. Egy évvel korábban, 2019-ben 190 ezer autót gyártottak 3,6 milliárd euró árbevétel mellett.
    

A globális chiphiány dacára jelentős nyereséget termelt a Daimler német autógyártó az idén a második negyedévben, miután a luxusautói iránti kereslet továbbra is erős volt. A második negyedéves gyorsjelentésében azonban arra figyelmeztetett, hogy a félvezetők hiánya visszaveti az értékesítést az idei év második felében, és jövőre is éreztetni fogja hatását.
    

Az idei második negyedévben a Daimler 43,49 milliárd euró bevételre tett szert, ami 44 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 30,18 milliárd eurót. Az értékesített járművek száma 36 százalékkal, 736 385-re emelkedett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com