Az Egyesült Királyságban két százalékkal csökkent az eladott új autók száma tavaly

Az Egyesült Királyságban az egy évvel korábbinál két százalékkal kevesebb, 1 millió 614 ezer 063 új autót adtak el tavaly - állt a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült jelentésben.Az SMMT eredetileg 1 millió 960 ezerre becsülte a 2022-ben eladott új autók számát. Az Egyesült Királyság 2022-ben Európa második legnagyobb autópiaca lett az előző évi harmadik helyezés után. Tavaly a legkeresettebb új autó a Nissan Qashqai volt 42 ezer 704 eladott járművel, amelyet a Vauxhall Corsa (35 ezer 910) és a Tesla Model Y (35 ezer 551) követett.
    

Tavaly a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autókból (battery electric vehicles, BEV) 267 ezer 203 kelt el, ami 40,1 százalék növekedés 2021-hez képest. A hibrid hajtású autókból (HEV) az eladás 27,6 százalékkal 187 ezer 948-ra emelkedett, ugyanakkor a külső áramforrásról tölthető plug-in hibrid (PHEV) autók eladási száma 11,5 százalékkal 101 ezer 414-re esett.
    

Az új autók esetében tavaly a dízelüzemelésűek piaci aránya 5,1 százalékra esett a 2021. évi 8,2 százalékról, a benzines autóké pedig 46,3 százalékról 42,3 százalékra zsugorodott, miközben például a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedése 11,6 százalékról 16,6 százalékra emelkedett, a hibrid-elektromosoké (HEV) 8,9 százalékról 11,6 százalékra nőtt, ugyanakkor a PHEV hajtásúaké 7 százalékról 6,3 százalékra csökkent.
    

Tavaly a legkelendőbb elektromos autó a Tesla Model Y volt, 35 ezer 551 ilyen jármű kelt el. A második legkeresettebb a Tesla Model 3 (19 ezer 071), a harmadik pedig a Kia e-Niro volt (11 ezer 197).


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com