Elektromos autók gyártásába kezd a szerbiai Fiat, a dolgozók külföldön képezhetik magukat, vagy távozniuk kell

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A külföldi továbbképzés vagy felmondás között választhatnak a szerbiai Fiat-gyár dolgozói, miután a gyár elektromos autók gyártását készíti elő, és az anyacég, a Stellantis szerint a dolgozókat ehhez át kell képezni - adta hírül a Telegraf című belgrádi napilap szerdán.Az amszterdami székhelyű Stellantis nemzetközi vállalat a dél-szerbiai Kragujevacon, a Fiat gyárában kezd elektromos gépjárművek gyártásába. Erről április végén állapodott meg a cég a szerb kormánnyal, mivel a kragujevaci gyár egyharmadának a tulajdonosa a szerb állam. A beruházás összértéke 190 millió euró (több mint 73 milliárd forint), amelyből 48 millió eurót a szerb állam biztosít.
    

Az elektromos autók gyártása 2024 második felében kezdődhet meg, addig azonban a több mint 1800 dolgozónak továbbképzésre, illetve átképzésre van szüksége - közölte a vállalat. Az átállást elősegítendő a dolgozóknak felajánlották, hogy a cég egy másik, külföldi vállalatánál képezhetik magukat tovább a következő két évben, de választhatják a távozást is. Az előzetes hírek szerint néhány nap alatt a dolgozók mintegy negyede jelezte, kész külföldre költözni.
    

A hivatalos adatok szerint Szerbiában a tavalyi évben 2 235 794 személygépkocsit regisztráltak. A benzines és dízellel működő autók mellett egyre több elektromos jármű is megjelenik, noha számuk még mindig nagyon alacsony. 2021-ben mindössze 50 elektromos autót helyeztek forgalomba az országban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Leállt a gyártósor a munkások rosszulléte miatt.

Szakértő: még mindig sokan hagyják az utolsó pillanatra a téli gumik lecserélését

Szakértő: még mindig sokan hagyják az utolsó pillanatra a téli gumik lecserélését

Egyre jobban terjed Magyarországon a téli gumik használata, ám még mindig sokan hagyják az utolsó pillanatra a cserét - mondta Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatornán hétfő...

Használtautó.hu: lelassult a hazai használtautó-piac növekedése a harmadik negyedévben

Használtautó.hu: lelassult a hazai használtautó-piac növekedése a harmadik negyedévben

Az év harmadik negyedévében jelentősen lelassult a hazai használtautó-piac növekedése: 157 ezer használt személygépkocsi cserélt gazdát Magyarországon, ami csaknem megegyezik az előző negyedévi 156 ez...

Légzsákok javítására hív vissza 1,9 millió autót a Fiat Chrysler

Légzsákok javítására hív vissza 1,9 millió autót a Fiat Chrysler

A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) elővigyázatossági okokból 1,9 millió autót hív vissza légzsákok javítására - számolt be pénteken az FCA közleményére hivatkozva a német manager magazin hírportál.A vi...

Megkezdődhet a zalaegerszegi autóipari tesztpálya megvalósítása

Megkezdődhet a zalaegerszegi autóipari tesztpálya megvalósítása

Megkezdődhet Zalaegerszegen a mintegy negyvenmilliárd forintos beruházással tervezett autóipari tesztpálya megvalósítása a nemzetgazdasági tárca és az érintett egyetemek képviselőinek szerdai helyszín...

http://ujhazak.com