EM: négyezernél több elektromos személyautót vásárolnának a cégek állami támogatással

Meghaladta a négyezret a vállalati zöldautó programban igényelt személygépkocsik száma. Mostanáig több mint 4400 gazdasági társaság nyújtott be támogatási kérelmet összesen több mint 5200 tisztán elektromos járműre. A kormányzati hozzájárulással beszerezni kívánt gépkocsik háromnegyede személyautó - jelentette hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).Mint hozzátették: a kisteherautók darabszáma éppen most haladta meg az 1200-at. A jövő tavaszig elérhető pályázaton egy járműre 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el, egy cégre legfeljebb 64 millió forint juthat. Az eddig beérkezett jelentkezések a 30 milliárdos keretösszeg kétharmadát fedik le. A megkötött szerződésekben a teljes forrásmennyiség több mint fele gazdára talált.
A nyertesek nagyjából harmadának ki is fizettek kis híján 5 milliárd forintot a tárca közlése szerint.

Kiemelték, hogy a részvételi feltételek október végi könnyítésével érezhetően megélénkült az érdeklődés a támogatás iránt. Mintegy másfélszeresére nőtt az igénylések és a kérelmekben érintett járművek száma, ahogy a lehívni kívánt összeg is. A kormány két programban összesen mintegy 60 milliárd forinttal népszerűsíti az elektromobilitást. A másik kiírás a vidéki e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolására ösztönöz, akár 100 korszerű töltőállomás telepítésével segítve elő az országos lefedettség elérését - emlékeztetett az EM.

Az idén novemberre 68 ezer tisztán elektromos hajtású gépkocsi kapott már zöld rendszámot hazánkban, kilencszer több annál, mint amennyit 2020 elejéig forgalomba helyeztek - ismertették. A tiszta és csendes járművek terjedése a károsanyag-kibocsátás csökkenésében is megmutatkozik: a közlekedési szektoré folyamatos növekedés után fordult csökkenőbe 2023-ban - hangsúlyozta a minisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Mit mesél a személyiségedről az, hogy milyen színű az autód?

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

http://ujhazak.com