Emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma Nagy-Britanniában szeptemberben

Szeptemberben enyhén emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma Nagy-Britanniában.Előzőleg hat egymást követő hónapban is csökkenést mértek, de szeptember hagyományosan az egyik legerősebb hónap az autók értékesítésében. A Brit Autógyártók és -kereskedők Szövetsége (SMMT) pénteken közölte, hogy az egy évvel korábbinál 1,3 százalékkal több, 343 ezer 255 új autó került ki a forgalomba.

    
Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója elmondta, hogy jóval erősebb emelkedésre számítottak, hasonló mértékűre, mint Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban. Ehelyett azt tapasztalják, hogy a fogyasztók bizalmát aláásták a politikai és gazdasági bizonytalanságok. Még kevésbé tűnik biztatónak a szeptemberi 1,3 százalékos emelkedés annak fényében, hogy a bázisidőszakban, tavaly szeptemberben 20 százalék körüli csökkenést mértek, mivel az Európai Unióban hatályba lépett szigorúbb károsanyag-kibocsátási normák miatt egyes járművekből nem is lehetett vásárolni.
    

Az idén szeptemberben forgalomba helyezett személyautók közül a dízelmotoros kocsik száma 20,3 százalékkal, 77 ezer 510-re csökkent, míg a benzinmotorosoké 4,5 százalékkal, 224 ezer 828-ra emelkedett. Tisztán elektromos autókból (BEV) 236,4 százalékkal többet, 7704-et helyeztek üzembe. A dízelautók piaci részesedése az egy évvel korábbi 28,7 százalékról 22,6 százalékra zsugorodott, miközben a benzineseké 63,5 százalékról 65,5 százalékra, a BEV autóké pedig 0,7 százalékról 2,2 százalékra nőtt szeptemberben. A magánszemélyek vásárlásai 0,1 százalékkal, a flottavásárlások pedig 8,6 százalékkal nőttek éves összehasonlításban.
   

Európa második legnagyobb autópiacán az év első kilenc hónapjában közel 1 millió 862 ezer új gépkocsi került ki az utakra, 2,5 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com