Energiaügyi Minisztérium: kereken hatezer személyautóra pályáztak már a vállalati e-autó programban

Újabb mérföldkő a céges flották zöldítését ösztönző kiírásban: a legnépszerűbb járműkategóriából hétfő reggelig kereken 6000 darabra érkezett be támogatási kérelem - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).Emlékeztetnek: a pályázat tavaly február óta támogatja a hazai gazdasági társaságokat a tisztán elektromos gépkocsik beszerzésében. Egy járműre az akkumulátor teljesítményének függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A sokakat foglalkoztató cégek akár 64 millió forintot is kaphatnak járműparkjuk környezetbarát korszerűsítéséhez.


A legfrissebb adatok szerint közel 6600 pályázó igényelt már több mint 7600 gépkocsira összesen mintegy 29,6 milliárd forintot. A hatezer személyautó mellett kelendők az elektromos kisteherautók is, több mint 1600 darabra futott be eddig igénylés. Csaknem 4800 nyertes pályázóval a szerződéseket is megkötötték 21,3 milliárd forint összértékben, kis híján 3000 járműre 11,5 milliárd forintot fizettek ki.

Felidézték: az eredetileg március végi benyújtási határidőt 2025. december elsejéig meghosszabbították. A pályázatkezelő várhatóan azután függeszti fel a pályázatot, hogy a lekötött forrásmennyiség meghaladja a 30 milliárd forintos keretösszeget. A nem jogosult igénylők vagy az időközben visszavont jelentkezések miatt is még mindenképpen érdemes támogatási kérelmet benyújtani.

Márciusban minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsit és személyautót helyeztek forgalomba zöld rendszámmal Magyarországon. A leginkább klímabarát állomány darabszáma a múlt hónapban nőtte túl a 75 ezret, már a 78 ezret közelíti. 2020 elejéhez képest ezzel tízszeresére bővült hazánkban a tiszta és csendes járműpark - összegezte az EM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világ öt legfurább rendőrautója

A világ öt legfurább rendőrautója

Amióta a robbanómotor átalakította a közúti közlekedést, az utakon jelen van a bűnözés is.

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Sztárok, akiket tiltólistára tett a luxusautócég.

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Mit mesél a személyiségedről az, hogy milyen színű az autód?

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

http://ujhazak.com