GÉMOSZ: másfél év alatt megduplázódott a zöld rendszámos autók száma

Másfél év alatt megduplázódott a zöld rendszámos autók száma Magyarországon - hangzott el hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Gablini Gábor, a Gépjárműkereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke a műsorban elmondta, a növekedésbe mind az elektromos és mind a hibrid autók beleszámítanak. Ugyanakkor ma már világos, hogy nem minden hibrid autó felel meg a környezetvédelmi előírásoknak, így a jövőben finomíthatnak a zöld rendszám kiadásának feltételein.

    
Emlékeztetett, a kormány 2016-ban - a régióban elsőként - döntött úgy, hogy az elektromos autók vásárlását támogatja, a később finomított program olyan nagy siker lett, hogy rövid idő alatt kimerült az erre szánt ötmilliárd forintos keret. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter múlt csütörtökön Zalaegerszegen azt közölte, az ötmilliárdos keret alig negyed óra alatt kimerült, ezért további 800 millió forinttal kiegészítették, de az igényeket látva újabb hasonló támogatási programot is terveznek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Leállt a gyártósor a munkások rosszulléte miatt.

Szakértő: még mindig sokan hagyják az utolsó pillanatra a téli gumik lecserélését

Szakértő: még mindig sokan hagyják az utolsó pillanatra a téli gumik lecserélését

Egyre jobban terjed Magyarországon a téli gumik használata, ám még mindig sokan hagyják az utolsó pillanatra a cserét - mondta Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatornán hétfő...

Használtautó.hu: lelassult a hazai használtautó-piac növekedése a harmadik negyedévben

Használtautó.hu: lelassult a hazai használtautó-piac növekedése a harmadik negyedévben

Az év harmadik negyedévében jelentősen lelassult a hazai használtautó-piac növekedése: 157 ezer használt személygépkocsi cserélt gazdát Magyarországon, ami csaknem megegyezik az előző negyedévi 156 ez...

Légzsákok javítására hív vissza 1,9 millió autót a Fiat Chrysler

Légzsákok javítására hív vissza 1,9 millió autót a Fiat Chrysler

A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) elővigyázatossági okokból 1,9 millió autót hív vissza légzsákok javítására - számolt be pénteken az FCA közleményére hivatkozva a német manager magazin hírportál.A vi...

Megkezdődhet a zalaegerszegi autóipari tesztpálya megvalósítása

Megkezdődhet a zalaegerszegi autóipari tesztpálya megvalósítása

Megkezdődhet Zalaegerszegen a mintegy negyvenmilliárd forintos beruházással tervezett autóipari tesztpálya megvalósítása a nemzetgazdasági tárca és az érintett egyetemek képviselőinek szerdai helyszín...

A Mercedes új autógyárat épít Magyarországon

A Mercedes új autógyárat épít Magyarországon

Új autógyárat épít a Mercedes kecskeméti gyára mellé - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.Hozzátette, az 1 milliárd eurós beruházással ...

A Volkswagen után a Bosch került a jogászok célkeresztjébe

A Volkswagen után a Bosch került a jogászok célkeresztjébe

A Volkswagen után a Bosch autóipari beszállító került a kártérítést követelő amerikai ügyvédek célkeresztjébe - számolt be pénteken a német Die Welt napilap.A Volkswagen dízelbotrányban érintett tizen...

http://ujhazak.com