Használtautó.hu: tovább emelkedtek az árak a használtautó-piacon

Idén augusztusban tovább emelkedtek az árak a magyar használtautó-piacon: az eladó hirdetések kínálati átlagára 5,5 millió forint volt, szemben a 2024 augusztusában regisztrált 5,3 millió forinttal - ez derült ki a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) augusztusi jelentéséből.Az autók közel 90 százalékát 10 millió forint alatt kínálták, de nőtt a 5-10 milliós és 10 millió forint feletti árkategóriák aránya is. A megjelent hirdetések 39,3 százaléka 2,5 millió forint alatti, 26,6 százaléka 2,5-5 millió forint közötti, 21,0 százaléka 5-10 millió forint közötti és 13,1 százaléka 10 millió forint fölötti értékű volt.



2024 augusztusához viszonyítva a 2,5 millió forint alatti értékben autót kínáló hirdetések aránya 2,8 százalékkal csökkent, míg a 2,5-5 millió forint közöttieké 0,6 százalékkal növekedett. Az előző év azonos időszakához képest az 5-10 millió forint közöttieké 1,8 százalékkal, és a 10 millió forint feletti hirdetések aránya pedig 0,4 százalékkal emelkedett.

A hirdetett járművek fele benzinmeghajtású volt, míg 40,8 százalékuk dízelmotorral szerelt. Az alternatív hajtások súlya ugyan még mindig kisebb, de növekvő: elektromos autóból 5,3 százalék, hibridből pedig 3,9 százalék szerepelt a kínálatban. A legnagyobb bővülést az elektromos kategória érte el: éves szinten 35,0 százalékkal nőtt a kínálatuk.

A különböző hajtású autók életkora és használtsága között is van különbség az elemzés szerint. A benzinesek átlagosan 14,1 évesek, míg a dízelek 12,4 évesek. Utóbbiak viszont jóval többet futottak: a dízel járművek átlagos futásteljesítménye 222 ezer kilométer, a benzineseké pedig 156 ezer kilométer - vagyis több mint 40 százalékos eltérés látszik. Ez a használati szokásokat is tükrözi, hiszen a dízel autókat jellemzően hosszabb utakra, intenzívebb igénybevételre használják.

A leggyakrabban hirdetett márkák élén továbbra is a Volkswagen és a BMW áll, a Ford pedig megelőzte az Opelt a harmadik helyen. Ezeket évek óta stabil kereslet jellemzi, nem véletlen, hogy a sorrend alig változott 2024 augusztusa óta. A 10-es listán a legalacsonyabb átlagéletkora a Kia márkának (9,3 év), míg a legmagasabb a Opelnek (13,8 év) volt augusztusban.

Az elemzésből az is kiderül, hogy évente a következő mértékű értékvesztéssel számolhatnak a tulajdonosok: a benzinesek 6,9 százalékos, a dízelek 7,9 százalékos, az elektromosok 8,0 százalékos, a hibridek 6,1 pedig százalékos. Minden további ezer kilométer megtétele 0,2 százalékos árcsökkenést eredményez a piacon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világ öt legfurább rendőrautója

A világ öt legfurább rendőrautója

Amióta a robbanómotor átalakította a közúti közlekedést, az utakon jelen van a bűnözés is.

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Sztárok, akiket tiltólistára tett a luxusautócég.

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Mit mesél a személyiségedről az, hogy milyen színű az autód?

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

http://ujhazak.com