JóAutók.hu: 13,8 százalékkal nőtt a használtautó-import az első öt hónapban

Az idén május végéig összesen 51 532 külföldről származó autót regisztráltak, ez 13,8 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 45 285-ös darabszámát - közölte a JóAutók.hu szerdán az MTI-vel a DataHouse adatai alapján.Kifejtették, az idén májusban 10 527 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ezzel az országba áramló használt autók havi mennyisége immár tartósan meghaladja a tízezret, amire utoljára 2022 első felében volt példa.

A közlemény szerint az újautó-piacon szintén növekedés volt az év első öt hónapjában, ám annak mértéke nem közelítette meg a használtimportét, mindössze 5,7 százalékos volt. A behozott használt autók közötti márkasorrend a korábbi évek mintáját követi:

január és május között a legnépszerűbb márka a Volkswagen volt 12,6 százalékos részesedéssel, a második helyet az Opel szerezte meg 8,9 százalékkal, a Ford volt a harmadik 8,6 százalékkal. Az Audi 6,3 százalékkal őrzi negyedik helyét, a Toyota a korábbi hetedik helyéről jött fel az ötödik helyre 5,8 százalékkal, és az év öt hónapjában a Hyundai 5 százalékkal is meg tudta előzni a sorban következő további két német prémiummárkát, Mercedest és a BMW-t - ismertették.

A használtautó-import a teljes hazai használtautó-kereskedelemnek csupán egy kis szelete, a belföldi átírások száma 7-8-szorosan múlja felül az importból származó autóvásárlásokét.

Miközben a behozott használt autók mennyisége az év első öt hónapjában összesen 51 532 volt, a belföldi piacon a JóAutók.hu becslése szerint közel 390 ezer autó cserélhetett gazdát, ez a mennyiség 3-4 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban - mutattak rá a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világ öt legfurább rendőrautója

A világ öt legfurább rendőrautója

Amióta a robbanómotor átalakította a közúti közlekedést, az utakon jelen van a bűnözés is.

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Sztárok, akiket tiltólistára tett a luxusautócég.

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Mit mesél a személyiségedről az, hogy milyen színű az autód?

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

http://ujhazak.com