Jóautók.hu: az új és a használt autók eladása egyaránt nőtt az első negyedévben

Az első negyedévben 32 848 új és 30 625 külföldről származó használt autót adtak el Magyarországon, mindkettő több, mint amennyit 2024 azonos időszakában értékesítettek belföldön - közölte a Jóautók.hu az MTI-vel csütörtökön.A DataHouse adatai alapján az idei első három hónapban az új autók eladása 3,7 százalékkal, az import használtaké 12,5 százalékkal nőtt éves összevetésben.

Márciusban különösen fellendült a behozatal, amely 10 489 járművel 22 százalékos emelkedést ért el tavaly márciushoz képest, az előző hónap adatát pedig 8 százalékkal haladta meg. Az összforgalmon belül ugyanakkor továbbra is elenyésző a használt autók importja, a belföldi átírások száma ugyanis nyolcszoros-kilencszeres - írták.

A közlemény szerint a lakossági megtakarítások gyarapodása mutatkozik meg az autópiacon, elsősorban ezzel magyarázható, hogy a havi használtautó-behozatal hosszú idő után ismét meghaladta a 10 ezer darabot. Segített az euró árfolyamának stabilizálódása is, amennyiben pedig az infláció mérsékelt marad, a gazdasági növekedés üteme pedig gyorsul, az év további hónapjaiban is ezen a szinten maradhat az import volumene - tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világ öt legfurább rendőrautója

A világ öt legfurább rendőrautója

Amióta a robbanómotor átalakította a közúti közlekedést, az utakon jelen van a bűnözés is.

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Sztárok, akiket tiltólistára tett a luxusautócég.

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Mit mesél a személyiségedről az, hogy milyen színű az autód?

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

http://ujhazak.com