JóAutók.hu: csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A hazai használtautó-piacon szeptemberben 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami éves összevetésben 4,1 százalékos növekedés; az év első kilenc hónapjában sosem volt ilyen magas, 699 600 a belföldi használtautó-adásvételek száma: az előző év azonos időszakában is csupán 680 400 átírást regisztráltak - közölte a DataHouse előzetes adatai alapján a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.A közlemény idézte Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját, aki elmondta egyelőre úgy tűnik, hogy a kedvezményes lakáshitel lehetősége sem vonta el a megtakarításokat a használtautó-piacról: a kereslet továbbra is csúcsra járatja a piac forgalmát. A korábbinál alacsonyabb, néhány százalékos ütemben, de továbbra is emelkednek a reálbérek, ami szintén jótékony hatással van a piac aktivitására. Minden feltétel adottnak látszik, hogy a 907 ezres tavalyi éves csúcs után az összforgalom idén ismét rekordot döntsön - tette hozzá a szakember.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a hazai személyautók átlagéletkora folyamatosan nő, 2025 közepére elérte a 16,3 évet. A korösszetétel alakulását a belföldi használtautó-piac is tükrözi: a forgalom túlnyomó részét az idősebb és olcsóbb járművek adásvétele biztosítja. A gazdát cserélő személyautók 58 százaléka már elmúlt 15 éves és a minimum 20 évet elérők részaránya is 39 százalékot tesz ki.

Rámutattak, hogy a belföldi használtautó-piacon idén is hat márka autói biztosítják a teljes forgalom csaknem felét. Az első helyen az Opel áll, ebből a márkából eddig közel 73 ezer darab cserélt gazdát, ami 10,4 százalékos részesedés. A Volkswagen, amely 2019 óta áll a második helyen, 10,2 százalékos részarányával stabilan tartja ezt a pozíciót. A harmadik helyen található Suzuki az éves forgalomból 8,1 százalékot ért el. A Ford a negyedik, a BMW az ötödik, a Toyota pedig a hatodik helyen áll 7,9, 6,4, illetve 5,6 százalékos részaránnyal.

Közölték, hogy miközben a használtautó-piacon 2025 első három negyedévében gazdát cserélt 699 600 személyautó mennyisége 2,8 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakában regisztrált 680 400-as értéknél, az importált használt autók száma ugyanebben az időszakban 94 600 darab volt, ami 15,2 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 82 100-as értéket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világ öt legfurább rendőrautója

A világ öt legfurább rendőrautója

Amióta a robbanómotor átalakította a közúti közlekedést, az utakon jelen van a bűnözés is.

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Sztárok, akiket tiltólistára tett a luxusautócég.

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Mit mesél a személyiségedről az, hogy milyen színű az autód?

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

http://ujhazak.com