Kétséges, hogy elhagyhatóak lesznek-e a gumifűtések a F1-ben

A FIA a Forma-1 irányító szervezetének tervei szerint 2015-re a versenypályáról eltűnnek a ma megszokott kerékmelegítők. A Pirelli szerint azonban kétséges, hogy a tervek végrehajthatóak-e.

A FIA tervei szerint ezzel a lépéssel csökkenthetőek az istállók költségei, ám a Pirelli főnöke Paul Hembery szerint vannak más, elsősorban biztonsági szempontok is, amelyek előrébb valóak – idézi a szakembert a Gumidirekt.

Forma-1-es gumimelegítő

A múlt héten a Bahrein versenysorozatban a Williams tesztpilótája Felipe Nasr tesztelte, az új melegítő nélküli abroncsokat, kevés sikerrel. A brazil pilóta szerint:
„Nagyon nehéz volt, a kellő hőmérsékletűre melegíteni a gumikat, még a bahreini forróságban is. Nyilvánvaló, hogy ez még nehezebb feladat lesz, az olyan hidegebb éghajlatú pályákon, mint a silverstoni, vagy a spai.” – figyelmeztetett a tesztpilóta.

A Pirelli főnöke szerint a legnagyobb kihívást jelenleg a gumiabroncsok nyomása jelenti, amely eltérő a hideg és meleg gumik esetén. A gumimelegítők ezt a problémát kiküszöbölték, ám ezek nélkül megváltozik a keréknyomás a versenyhelyzet során.
„Át kell gondolnunk, hogy miként vizsgáznak ezek a gumiabroncsok, olyan helyzetekben, amikor például a Safety Cart pályára küldik. Ilyenkor ugyanis lényegesen csökkenhet a gumik hőmérséklete és így a nyomás is változik”.

Arra a felvetésre, hogy vannak olyan versenyek, ahol nem használnak gumimelegítőt, Paul Hembery elmondta, hogy valóban az a helyzet, de ott eltérő a induláskor a guminyomás, és más a kerekek profilja is.

Pat Symond szerint köztes megoldás lehet, ha az összes istálló visszatér a régi típusú, alacsony profilú kerekekhez, amit lényegesen könnyebb kezelni ilyen helyzetekben

Paddy Lowe a Mercedes mérnöke azonban arra figyelmeztet, hogy ez az egyszerűnek tűnő megoldás igen sok kihívást jelent majd a mérnököknek, és nem lesz olcsó mulatság.

Így tehát egyelőre komoly vita folyik arról, hogy 2015-ben bevezetésre kerülhetnek-e a melegítő nélküli gumiabroncsok, és ha igen milyen módon. Egyelőre igen sok a kérdés, és az új gumik ismét újrarendezhetik az istállók közötti versenyt.

Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com