Mabisz: csökkent a biztosítatlan gépjárművek száma Magyarországon

Az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal szemben idén szeptemberben - a járművek mindössze 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szombaton az MTI-vel.A közlemény szerint jelenleg a - segédmotoros kerékpárok nélkül számított - 4,7 millió magyarországi gépjárműből több mint 86 ezer nem rendelkezik érvényes biztosítással. Az európai országok között Észtországban a járművek 1,4 százaléka, Dániában 0,1 százaléka, Finnországban kevesebb, mint 1 százaléka nem rendelkezik "kötelezővel". Ugyanakkor Írországban az utakon közlekedő járművek 5 százalékának, Horvátországban csaknem 6 százalékának, Ukrajnában pedig több mint 33 százalékának nincs érvényes biztosítása.

    
Mint írták, nagy kockázatot vállalnak azok az autósok, akik nem rendelkeznek érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, ha ugyanis úgy okoznak balesetet, hogy nem volt érvényes szerződésük, akkor az akár több millió forintos kárt meg kell téríteniük. Figyelmeztettek, hogy automatikusan az a jármű sem mentesül a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól, amelyik hosszabb ideje nincs használatban; erre csak a forgalomból történő - ideiglenes - kivonás ad lehetőséget.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com