Netrisk: a kgfb-kampányban csökkennek az átlagdíjak

November elején elindult a 2025. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, a Netrisknél az első napokban az átlagdíj 29 ezer forint volt, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással - közölte az online biztosításközvetítő szerdán az MTI-vel.Felhívták a figyelmet arra, hogy a november elején elindult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány azokra az autósokra vonatkozik, akik 2010 előtt vásárolták a járművüket, és azóta sem változott a tulajdonos, vagy az üzembentartó.

Ők november 30-ig dönthetnek arról, hogy biztosítót váltanak, vagy meghosszabbítják a meglévő szerződésüket.

A Netrisk adatai szerint a kampányban november 6-áig összesen 3,5 százalékkal több kgfb-szerződés született, mint a 2024-es kampány azonos időszakában. A kgfb-kampányban érintettek esetében az átlagdíj az első napokban 29 ezer forint volt, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyi, 30 800 forintos átlaghoz képest. Az eddigi szerződéskötések alapján az ügyfelek átlagosan 13 százalékos, vagyis több mint 4 ezer forintos megtakarítást értek el biztosítóváltással.

A november első napjaiban megkötött új kgfb-szerződések között továbbra is a személyautó-tulajdonosok vannak többségben, arányuk 82 százalék. A motorok 6 százalékos, az egyéb járművek 8 százalékos, míg a teherautók 4 százalékos részesedést képviselnek a Netrisknél. Az átlagdíjak járműkategóriánként a személyautóknál 32 300 forintot, a motoroknál 7 ezer forintot, az egyéb járműveknél 5300 forintot, a teherautóknál pedig 49 ezer forintot tesznek ki - ismertették.

Hozzátették, a kampányban részt vevő autósok jelentős része már hosszabb ideje balesetmentesen vezet, a bonus-malus rendszerben kedvezőbb besorolásba került. A biztosítók kifejezetten versenyeznek ezekért az ügyfelekért, hiszen a balesetmentes múlt nemcsak az autósoknak, hanem a biztosítóknak is értékes, alacsonyabb kockázatot jelent.

Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője szerint az idei kampány különleges lesz, hiszen az elmúlt pár hónapban csökkentek a kötelező biztosítások díjai, 2025. január és október között a személygépkocsik esetében ez 54 600 forint volt, ami éves szinten közel 4 százalékos csökkenés. Októberben pedig már 8 százalékkal csökkentek az átlagdíjak éves szinten. Éppen ezért egy kedvező indexdíj esetén is érdemes kalkulálni, mert még tovább lehet csökkenteni a díjat - emelte ki a szakember a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világ öt legfurább rendőrautója

A világ öt legfurább rendőrautója

Amióta a robbanómotor átalakította a közúti közlekedést, az utakon jelen van a bűnözés is.

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Sztárok, akiket tiltólistára tett a luxusautócég.

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Mit mesél a személyiségedről az, hogy milyen színű az autód?

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

http://ujhazak.com