Nőtt tavaly a német autóipar exportbevétele

Az elektromos hajtású autóknak köszönhetően nőtt a német autóipar exportbevétele tavaly, az alkatrészhiány miatt lecsökkent volumen ellenére is, de a válság előtti szintet még nem érte el német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.2021-ben a Destatis előzetes adatai szerint 117,6 milliárd euró értékben exportáltak Németországból autókat, 9,9 százalékkal az előző évi felett. A 2020-as válságévben az export 8,2 százalékkal csökkent a 2019-eshez képest. A német autóipar legfontosabb felvevőországa 2021-ben is Kína volt 16,7 milliárd eurós forgalommal, 14,0 százalékkal a 2020-as felett. TAz Egyesült Államokba 15,9 milliárd euró értékben exportált személygépkocsikat Németország, 18,1 százalékos éves növekedéssel, az Egyesült Királyságba viszont az export 17,0 százalékkal csökkent 9,4 milliárd euróra.
    

Az alkatrészhiány világszerte hátrányosan érintette az autógyártókat, és ez visszafogta a német autóimportot is: 2021-ben az előző évihez képest 2,4 százalékkal 56,4 milliárd euróra csökkent, és ezzel 12,6 százalékkal a válság előtti szint alatt is maradt. Németország a legnagyobb értékben 6,5 milliárd euróért Spanyolországból importált autókat tavaly, 14,6 százalékkal a 2020-as alatt. Az Egyesült Államokból 6,3 milliárd euró értékben importált személygépkocsikat Németország, ami 3,8 százalékos növekedés az előző évihez képest. A Szlovákiából importált személygépkocsik összértéke 9,9 százalékkal emelkedett 5,2 milliárd euróra.
    

A belsőégésű motorral hajtott személygépkocsik esetében mind az export, mind az import csökkent. Ezzel szemben a tisztán elektromos járművek, a hibrid személygépkocsik és az úgynevezett mild hibrid járművek esetében 2021-ben erőteljes növekedés volt tapasztalható: 2021-ben mintegy 300 ezer tisztán elektromos járművet exportáltak 12,6 milliárd euró értékben.


Ez értékben 78,1 százalékos növekedés az előző évhez képest, 2019-hez képest pedig 272,7 százalékos növekedés. Az import esetében a bővülés még jelentősebb volt: a 7,5 milliárd euró értékben behozott 292 ezer elektromos járművel az importérték több mint 82,8 százalékkal nőtt az előző évhez képest - 2019-hez képest pedig ötszörösére, 426,2 százalékkal. A megnövekedett kereslet egyik oka lehet az elektromos vagy plug-in hibrid járművek vásárlásához nyújtott állami támogatás is.
   

A plug-in hibridek, amelyek elektromos és belsőégésű motor kombinációjával rendelkeznek, szintén növekedést könyvelhettek el. 2021-ben 264 ezer hibridet exportáltak 10,5 milliárd euróért. Ez 37,5 százalékos bővülés 2020-hoz képest. Az import pedig 223 ezer hibrid autó volt 7,4 milliárd euróért, 32,2 százalékos növekedéssel.
    

Tavaly 551 ezer úgynevezett mild hibridet, belsőégésű motorral és villanymotorral szerelt járművet exportáltak 22,4 milliárd euróért. A mild hibrid autók külső áramforrással nem tölthetők. Az exportérték több mint kétszeresére nőtt 2020-hoz képest, 116,5 százalékos növekedéssel. Az import 204 ezer mild hibrid autó volt 5,3 milliárd euróért 68,1 százalékos növekedéssel.
    

Tavaly a Németországból exportált tisztán elektromos autók legnagyobb része az Egyesült Államokba került 2,0 milliárd euró értékben, 110 százalékos éves növekedéssel. Az elektromos autók második legfontosabb vásárlója az Egyesült Királyság volt 2,0 milliárd euróval, 96,7 százalékos növekedéssel, amelyet Norvégia követett 1,5 milliárd euróval, 30,6 százalékos növekedéssel.
    

Az elektromos járműveket elsősorban az Egyesült Államokból importálták Németországba: 1,2 milliárd euró értékben 108,3 százalékkal többet az előző évinél. Franciaországból 6,1 százalékkal többet, 927 millió euró értékben importált Németország. A csehországi import 70,5 százalékkal nőtt 806 millió euróra. Az elektromos járművek térnyerése ellenére 2021-ben még mindig a belsőégésű motorral hajtott személygépkocsik tették ki a német személygépkocsi-export és -import többségét, de a tendencia meredeken csökkenő volt.
    

A belsőégésű motorral hajtott személygépkocsik három legfontosabb motorikus teljesítményosztályában 2021-ben összesen 1,5 millió autót exportáltak 48,7 milliárd euró értékben. Az export így értékben 18,9 százalékkal csökkent 2020-hoz képest. A három szegmensben az import összesen 1,2 millió gépkocsi volt 24,2 milliárd euró értékben, 23,0 százalékos csökkenéssel.
    

Az autóipar a legnagyobb forgalmú feldolgozóipari ágazat Németországban. A személygépkocsi- és személygépkocsi-motorgyártó ágazat 60 vállalata 2021-ben 295,6 milliárd eurós forgalmat bonyolított le. Ez a teljes ipari forgalom 16,1 százaléka. A 2020-as 274,4 milliárd euróhoz képest képest ez 7,7 százalékos növekedést jelent. Ami azonban 6,9 százalékkal marad el a válság előtti 2019-es 317,5 milliárd eurótól. https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2022/02/PD22_N009_51.html


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com