Növelte eladásait a harmadik negyedévben a Volvo haszongépjármű gyártó vállalat

A harmadik negyedévben jelentősen növelte eladásait a Volvo Group haszongépjármű gyártó vállalat és megerősítette éves értékesítési előrejelzését is a honlapján csütörtökön publikált jelentés alapján.A Volvo Group a harmadik negyedévben 35 százalékkal 114,9 milliárd svéd koronára (10,5 milliárd euró) növelte forgalmát, ami több, mint amire az elemzők számítottak. A gyenge korona segített, az árfolyamhatással kiigazított értékesítési árbevétel 21 százalékkal nőtt.
    

A nagymértékű növekedés részben bázishatásnak tulajdonítható: egy évvel ezelőtt a chipek hiánya és más problémák miatt az ellátási a járműipari ellátási láncok csak akadozva működtek. Az üzemi eredmény 26 százalékkal 11,9 milliárd koronára nőtt, ami megfelel a várakozásoknak. A részvényesek számára rendelkezésre álló nyereségalap 8,6 milliárd korona lett, ami jó ötödével több az egy évvel korábbi 7,1 milliárd koronánál.
    

A Volvo Group az év első kilenc hónapjában 339 milliárd svéd korona értékesítési árbevételt ért el a 2021 első kilenc havi 264 milliárd után. A kilenc havi működési eredmény 34,2 milliárd koronára nőtt 32,8 milliárd koronáról. A nyereség 26,3 milliárd koronára emelkedett 25,2 milliárd koronáról. A Volvo tehergépkocsi-gyártó a harmadik negyedévi jelentős növekedést követően a borús gazdasági kilátások ellenére is tartja az idei évre vonatkozó legfontosabb piacokra vonatkozó értékesítési előrejelzését.


A július-szeptemberi negyedévben az egy évvel korábbinál 27 százalékkal több, 64,7 ezer teherautóra érkezett megrendelés - derült ki Martin Lundstedt vezérigazgató csütörtöki göteborgi nyilatkozatából. Az igazgató a megrendelések növekedését az elöregedő flották megújítására irányuló nagy keresletre vezette vissza. Az első kilenc hónapban a Volvo 163 ezer teherautóra kapott megrendelést, 2021 első kilenc hónapjában pedig 194 ezer teherautóra.
    

A Volvo fenntartja a tehergépkocsik fő piacaira - Kínára, Észak-Amerikára és Európára - vonatkozó értékesítési várakozásait.
https://www.volvogroup.com/content/dam/volvo-group/markets/master/investors/reports-and-presentations/interim-reports/2022/volvo-group-q3-2022-eng.pdf


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com