Országos Kamionos Találkozót rendeznek Békéscsabán

Második alkalommal rendezik meg a hétvégén az Országos Kamionos Találkozót. A békési vármegyeszékhely repterére több mint 200 kamiont és tízezer látogatót várnak – közölték a főszervezők.Szarka Dániel és Hlásznyik Péter elmondták, az országban három hasonló program működik, a békéscsabai a negyedik.

A tavalyi első viharsarki rendezvényre 12 ezren látogattak el.

Tavaly 118 kamiont hoztak el a fesztiválra, idén szerdáig több mint 220 kamiont regisztráltak, a határon túlról, Felvidékről, Erdélyből, a Partiumból, Bulgáriából, Csehországból és Lengyelországból is várnak kamionosokat - tették hozzá.

Hlásznyik Péter kitért arra, hogy idén is ott lesz a találkozón a hatszoros Európa-bajnok kamionversenyző Kiss Norbert Balu nevezetű versenykamionja, illetve a versenyszimulátora. Utóbbit ingyenesen ki is próbálhatják az érdeklődők.

Hozzátették, a "retró nagyvasak" közül Rába, Csepel és Praga teherautók, valamint egy 40 fős Ikarus busz is megcsodálható lesz egy retro tűzoltóautó mellett. Emellett egyedi, kézzel festett különleges kamionokat is láthatnak az érdeklődők.

Pénteken egy látványos, mintegy kétórás felvonulás indul a reptérről Békéscsaba belvárosába. A háromnapos rendezvényen lesz felni-kitartó-, gumidobáló-, gólyaláb-tekerő verseny, kerékcsere- és kamionhúzó verseny, e-rolleres ügyességi verseny és négy kategóriában amatőr kamionos gyorsulási verseny is a repülőtér futópályáján.

Lesz emellett kipufogóhang-nyomásmérés, erős emberek versenye, szkander verseny; Besenyei Péter műrepülő világbajnok pedig vasárnap légi parádéval kápráztatja el a nézőket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világ öt legfurább rendőrautója

A világ öt legfurább rendőrautója

Amióta a robbanómotor átalakította a közúti közlekedést, az utakon jelen van a bűnözés is.

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Nicolas Cage többé nem vásárolhat Ferrarit

Sztárok, akiket tiltólistára tett a luxusautócég.

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Ezt árulja el rólad az autód színe!

Mit mesél a személyiségedről az, hogy milyen színű az autód?

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

http://ujhazak.com