Rekordszámú autót adott át a Tesla a harmadik negyedévben

Rekordszámú, az elemzők által vártnál több elektromos autót szállított ki a Tesla a harmadik negyedévben.Az amerikai autógyártó a honlapján hétvégén nyilvánosságra hozott tájékoztatójában közölte, hogy 241 ezer 300 autót adott át, ami éves összevetésben 66,4 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 16,9 százalékos növekedést jelent. Elemzők ennél kevesebb, mintegy 229 ezer jármű leszállítására számítottak.
    

A kiszállított autók túlnyomó része, több mint 232 ezer darab a "tömegterméknek" szánt Model 3 és Y típusok valamelyike volt. Július-szeptemberben a Tesla 237 ezer 823 autót gyártott, ebből 228 ezer 882 volt Model 3/Y, a Model S/X autók száma pedig 8941-re rúgott. A Tesla a tavalyi harmadik negyedévben 145 ezer 36 autót gyártott és 139 ezer 593-at szállított ki, míg az idei második negyedévben 206 ezer 421 járművet állított elő és 201 ezer 304-et adott át.
    

A Tesla július-szeptemberben már a hatodik egymást követő negyedévben tudta növelni a kiszállított járművek számát. Bár a harmadik negyedév elején a Teslánál is súlyos helyzetet teremtett az alkatrészhiány, a szeptember rendkívül erős hónapnak bizonyult. Az idei első kilenc hónapban a cég több mint 627 ezer autót szállított le megrendelőinek, gyakorlatilag dupláját a tavaly ilyenkori több mint 318 ezernek. Tavaly az egész évben 499 ezer 550 autót szállított ki a Tesla.
    

Vetélytársaihoz képest a Tesla jobban átvészelte a chipválságot. Az amerikai General Motors (GM), a japán Honda és több más nagy rivális kevesebb autót tudott értékesíteni július-szeptemberben az Egyesült Államokban az elhúzódó chiphiány miatt. A GM értékesítése például közel 33 százalékkal, több mint egy évtizedes mélypontra zuhant.
    

Elemzők szerint a Teslát segítette az erős kínai kereslet, az Európába irányuló export növekedése és az olcsóbb Y modell bevezetése. Bár az amerikai autógyártó még nem közölt adatokat Kínáról, a várakozások szerint a sanghaji autógyár termelésének több mint kétharmadát exportálta Európába és más ázsiai országokba. A Nasdaqon jegyzett Tesla 0,10 százalékos mínuszban, 774,74 dolláron zárt pénteken, ami 86,4 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi árfolyamnál.


Az elmúlt 52 hét alatt 379,11 dollár és 900,40 dollár között mozgott az árfolyam. A pénteki záróárfolyam alapján a Tesla piaci tőkeértéke 767,48 milliárd dollárt tesz ki. A Tesla október második felében teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com