Romlott a Volkswagen haszongépjármű érdekeltségének eredménye az első kilenc hónapban

A járványügyi korlátozások miatt az előző évinél alacsonyabb értékesítési volumen és árbevétel mellett romlott a Volkswagen AG konszern haszongépjármű gyártó részlege, a TRATON SE eredménye az első kilenc hónapban a cég honlapján kedden publikált eredménybeszámoló alapján.A január-szeptemberi időszakban a TRATON csoport értékesítési árbevétele az előző évi 19,8 milliárd euróhoz képest 21 százalékkal 15,7 milliárd euróra csökkent. A veszteség működési eredmény szinten 58 millió euró lett a 2019. első kilenc havi 1,482 milliárd eurós többlet után. A bevételarányos jövedelmezőség mínusz 0,4 százalék volt plusz 7,5 százalék után.

    
Az első kilenc hónapban 145,9 ezer teherautóra és autóbuszra kapott megrendelést a TRATON, 14 százalékkal kevesebbre az egy évvel korábbi 169,7 ezernél. A beérkezett megrendelések és a leszállított egységek aránya 1,14 volt az idei első kilenc hónapban a tavalyi 0,95 után. A TRATON a csoport három márkájának, a Scania, a MAN és a Volkswagen Caminhoes e Onibus járművek értékesítése 29 százalékkal 127,7 ezerre csökkent az idei első kilenc hónapban a 2019-es 179,1 ezerről. Tehergépjárművet 29 százalékkal adott el kevesebbet a csoport, 115,8 ezret, autóbuszt pedig 25 százalékkal kevesebbet, 11,8 ezret.
   

A tehergépjármű eladások Európában csökkentek a legnagyobb mértékben, 37 százalékkal, Dél-Amerikában pedig 20 százalékkal. Az autóbusz eladások is Európában csökkentek nagyobb mértékben, 21 százalékkal, míg Dél-Amerikában 14 százalékkal. A Scania Vehicles & Services eladásai 36 százalékkal 47,7 ezerre csökkentek, az értékesítési árbevétel 22 százalékkal csökkent 8,1 milliárd eurórra, a múködési eredmény pedig 419 millió euró lett a 2019 első kilenc havi 1,209 milliárd euró után. A bevételarányos jövedelmezőség 5,2 százalékra csökkent 11,6 százalékról.
    

A MAN Truck & Bus eladásai 30 százalékkal 53,5 ezerre csökentek, a bevétel 6,6 milliárd euró volt, 18 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, a működési eredmény pedig 414 millió euró veszteség 284 millió euró többlet után. A bevételarányos jövedelmezőség mínusz 6,3 százalék lett plusz 3,6 százalék után.
    

A Volkswagen Caminhoes e Onibus részelg 26,8 ezer járművet értékesített az első kilenc hónapban, 15 százalékkal kevesebbet mint tavaly. Az értékesítési árbevétel 30 százalékkal csökkent 931 millió euróra, a működési eredmény pedig 6 millió euró hiányba fordult 30 millió euró többletből. A bevételarányos jövedelmezőség mínusz 0,6 százalék lett plusz 2,2 százalék után.
    

A harmadik negyedévben már javuló eredménye és emelkedő megrendelései ellenére a TRATON csoport a járványügyi korlátozások második hulláma miatt az előző évinél alacsonyabb eladásokat és értékesítési árbevételt vár az egész évre is, mínusz 1 és plusz 1 százalék körüli bevételarányos jövedelmezőség mellett. A harmadik negyedévben, július-szeptemberben 131 millió euró volt a csoport működési eredménye, 70 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, de már pozitív a második negyedévi veszteség után. A harmadik negyedévben a megrendelések már 19 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest.


https://ir.traton.com/download/companies/traton/Quarterly%20Reports/DE000TRAT0N7-Q3-2020-EQ-E-00.pdf


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com