Több száz vevővel fizettetik vissza Németországban a luxus elektromos autóik után járó kedvezményt
A Tesla vitatja mindezt. Azt állítják, rendelhető az alapmodell, és már szállítottak is ilyen autókat Németországba. Az amerikai autógyártó emellett azt veti a német kormány szemére, hogy szándékosan állították olyan szintre a kedvezmény feltételéül szabott értékhatárt, amely a Teslát kiszorítja a támogatott autók köréből. Emiatt korábban az Európai Bizottságnál is panaszt tettek.
A Tesla szerint a Bafa döntése igazságtalan és méltánytalan a tulajdonosokkal szemben, és ellentmond a támogatási program céljainak. A vállalat azt is közölte, hogy megtéríti vevőinek a visszafizetendő összeget. Nem sokkal később a frankfurti bíróság egyik szóvivője közölte a Die Welt című lappal, hogy a Tesla beperelte a német államot a döntés miatt. Az amerikai autógyártó német leányvállalata azt akarja elérni, hogy vásárlóinak ne kelljen visszafizetnie az állami támogatást. Ezért megtámadták a bíróságon a Bafa döntését, miszerint a Tesla S nem támogatható, mert nem kapható a 60 ezer eurónál olcsóbb változat.
A visszafizetési kötelezettség a március 6. előtt vásárolt Tesla S típusú autókra vonatkozik. Őket a Bafa írásban értesíti. A határidő után vásárolt autók tulajdonosai igényelhetik ugyan a kedvezményt, de az adásvételi szerződés mellett azt is igazolniuk kell, hogy milyen felszereltségű az autójuk. Az elektromos és hibrid meghajtású autókra vonatkozó kedvezmény 2016 júliusa óta igényelhető Németországban. A tisztán elektromos autók után 4000, a hibrid kocsik után 3000 euró igényelhető. Az összeg felét a szövetségi költségvetés, a másik felét az autógyártók állják.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások