Többhetes szünet után újraindul a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

Többhetes szünet után a Mercedes-Benz keddtől fokozatosan újraindítja termelést a kecskeméti gyárában; a munkatársak védelme érdekében az újraindulást több mint 120 higiénés és megelőző intézkedéssel készítették elő - tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.A kecskeméti munkavállalók a fokozatos gyártásindítás alatt először egyműszakos, később pedig kétműszakos munkarendben dolgoznak majd. A bevezetett új szabályokról és higiénés tudnivalókról a gyár minden munkatársa már az első munkanap előtt tájékoztatót kapott, és a cég minden dolgozója számára mosható maszkokat is küldött.     


Megváltoztak a gyár területére történő belépés szabályai, gnövelték a gyárhoz közlekedő buszok számát, és nemrég elkészült a városközpontból a gyárig vezető kerékpárút is. A gyártásban azokon a munkaállomásokon, ahol az 1,5 méter távolság nem tartható, a munkatársaknak kötelező maszkot viselni, illetve vagy védőszemüveget vagy plexi védőmaszkot kell használni.     


A takarítószolgálat rendszeresen fertőtleníti és takarítja a gyár területét. Ezen kívül a munkatársaknak minden munkakezdés előtt a kapott tisztítószerekkel egyénileg meg kell tisztítaniuk saját munkaterületüket, a munkaeszközöket, a kezelőtáblákat és válaszfalakat. A későbbiekben induló kétműszakos működésnél a reggeli és éjszakai műszakokat szétválasztják egymástól, úgy, hogy az egyes műszakcsoportokhoz tartozó munkatársak lehetőleg semmilyen mértékben ne érintkezzenek a másik műszakcsoporttal.     


A munkatársak biztonsága érdekében átalakították a pihenőzónákat, meghatározták az egyszerre ott tartózkodók számát, kijelölték a székek helyeit a padlón, amelyeket tilos elmozdítani. Az üzemi étkezdékben leszűkítették a menüválasztékot és megkérték a kollégákat, hogy saját evőeszközeiket használjak vagy a tálcákkal együtt a személyzettől vegyék el. A kantinokban jelöléseket festettek fel a padlóra a helyes távolság betartásához, a pénztáraknál pedig a védelmet szolgáló plexi válaszfalakat szereltek fel.     


Adminisztrációs területen továbbra is home office-ban történő munkavégzést ajánlják, és a megbeszéléseket lehetőség szerint digitális formában kell lebonyolítani. A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-tól.       


A kecskeméti Mercedes-Benz gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018-ast.


(Forrás. MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com