Szülő típusok

Ilyen nevelési stílusokat különböztetnek meg a szakértők.Elefánt, helikopter, fűnyíró, csak néhány szülő típus a sok közül, amelyeket nap, mint nap hallani. A szakértők „nevelési törzseknek” nevezik ezeket a színes elnevezésű nevelés stílusokat, amelyek segítenek megérteni a szülők és gyermekek közti összetett kapcsolatokat.


Elefánt szülő: A melegséget, a közelséget és az érzelmi kapcsolatot jelképezi. Az elefánt szülők számára az a legfontosabb, hogy a gyermekeik boldogok és érzelmileg teljesek legyenek. Erősen részt vesznek a gyermekeik életében és erős érzelmi támogatást nyújtanak nekik.


Ennek a hátulütője, hogy a túlzó óvó magatartás miatt lassulhat a gyerekek önállóságának fejlődése.

Az elefánt nevelési stílus oka általában az, hogy a szülők meg akarják akadályozni azt, hogy a gyerekeik ugyanazt a fájdalmat érezzék át, amit ők.


Fűnyíró szülő: Az ebbe a nevelés stílusba eső szülők azzal akarják megkönnyíteni a gyermekeik életét, hogy előre eltávolítanak minden lehetséges akadályt előlük. Habár a jó szándék vezérli őket, mégis ezzel megfosztják a gyermekeiket attól, hogy megtanulják kezelni a problémákat, ezért később gondjaik lehetnek az élet hozta kihívásokhoz való alkalmazkodással.


Tigris szülő: A sikert és a fegyelmet hangsúlyozzák a tigris szülők, akik büntetéssel, fenyegetéssel és pszichológiai kontrollal próbálják elérni, hogy a gyerekeik jó teljesítményt nyújtsanak. Bár ez a nevelési stílus külső eredményeket hozhat, mégis sokszor elhanyagolják a gyerekeik érzelmi szükségleteit. Emellett károsodhat a gyerekek önbizalma és a szüleikkel való kapcsolatuk.


Helikopterszülő: Ezek a szülők állandóan jelen vannak és részt vesznek a gyerekeik életének minden egyes apró részletében. Ennek a nevelési stílusnak az oka gyakran a szülői szorongás és a teljes kontroll iránti vágy.


Habár a szülők biztonságban érzi magát, ha mindent kézben tart, ám a gyerekek azt gondolhatják, hogy nem bíznak bennük, ami miatt problémájuk lehet az önbizalommal és a függetlenséggel.


Medúza szülő: Ebbe a nevelési stílusba tartoznak azok a szülők, akik nagyon engedékenyek, és képtelenek az egyértelmű határok felállítására. Ezek a szülők konfliktuskerülők, gyakran túlterheltek és bizonytalanok. Ők nem vezetik, hanem követik a gyerekeiket.


Nem állítanak fel nekik időbeosztást, szabályokat vagy következményeket, mert azt hiszik, hogy a teljes szabadság a helyes. Ennek következménye azonban lehet az, hogy a gyerekeknek hiányzik a struktúra és a biztonságérzet, valamint problémájuk lehet a felelősségvállalással és a határok megértésével.


Delfin szülő: Az engedékenység és a szigorúság közti egészséges egyensúlyt testesíti meg ez a nevelési stílus. A delfinszülők következetesek, de rugalmasak. Világos szabályokat állítanak fel, de ösztönzik a függetlenséget és a nyílt kommunikációt.


Érzelmileg melegszívűek, viszont kellően határozottak ahhoz, hogy határokat állítsanak fel. Arra motiválják a gyerekeiket, hogy önállóan gondolkodjanak, de közben megadják a szükséges támogatást. Ez a nevelési stílus áll a legközelebb a tekintélyelvű neveléshez, amiről a kutatások bebizonyították, hogy a legjobb a gyerekek érzelmi fejlődésének szempontjából.


(Forrás: miragemagazin.hu)

Hozzászólások

Hónapok óta kereste a családja a nőt, aki a metrón szült

Hónapok óta kereste a családja a nőt, aki a metrón szült

Az esetről készült videóban ismerték fel a szerettüket.

Gumimacianyák, a TikTok új trendje

Gumimacianyák, a TikTok új trendje

Az ötgyermekes anya, Melissa Willets vizsgálta meg az új címkét.

Humoros lista arról, hogy miért tud mindenki jobban gyereket nevelni nálad

Humoros lista arról, hogy miért tud mindenki jobban gyereket nevelni nálad

Neked hány pont ismerős a listáról?

Hat nő, aki állítólag szüzen esett teherbe

Hat nő, aki állítólag szüzen esett teherbe

Soha nem volt intim kapcsolatuk ezeknek a nőknek, mégis gyereket szültek.

Gyermeket szült a szűz Revati Borawekar

Gyermeket szült a szűz Revati Borawekar

Érdekes történetek olyan nőkről, akik állítólag soha nem feküdtek le senkivel, mégis teherbe estek.

A 16 éves bátyja ejtette teherbe Tressa Middletont

A 16 éves bátyja ejtette teherbe Tressa Middletont

A világ legfiatalabb anyukái, akik akaratuk ellenére váltak azzá.

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

Tíz idősebb pár vallomása, hogy megbánták-e, hogy nem alapítottak családot.

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

A nő szeretné, ha a gyermeke egy nap megérteni a döntése okait.

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Megható, szomorú és fájdalmas pillanatokról meséltek a szülésznők.

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

A franciák odafigyelnek a gúnyolódásra, a malájok nem engedik az ételek után elnevezni a gyerekeket, míg a németek a nem-semlegesek keresztneveket tiltják.

http://ujhazak.com