Sem a metróvezető, sem a forgalomirányító nem tartja magát bűnösnek

Sem a metróvezető, sem a forgalomirányító nem ismerte el a felelősségét a 2016-os Pillangó utcai metróbaleset miatt indult büntetőeljárás előkészítő ülésén szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon; az ügyben novemberre tűzte ki az első tárgyalást a bíróság.A 2016 decemberében történt metróbalesettel kapcsolatban a két férfi ellen idén januárban emelt vádat a Budapesti VI. és VII.

Kerületi Ügyészség vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetése, valamint közérdekű üzem működésének különösen nagy kárt okozó, gondatlan megzavarása miatt.

   
A vádhatóság azt indítványozta, hogy beismerésük esetén a két férfire próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, pénzbírságot szabjon ki a bíróság, valamint tiltsa el őket a foglalkozásuktól. Ők azonban nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról, ebben az esetben az ügyészség a vádiratában foglalkozástól eltiltást, valamint letöltendő szabadságvesztést indítványozott.
    

A Pillangó utcai felszíni megállóban 2016. december 5-én reggel egy álló metrószerelvénynek ütközött egy másik, és emiatt öt utas súlyosan, tizenhat pedig könnyebben megsérült. A baleset reggelén a pályaszakaszon a legnagyobb megengedett sebesség 70 kilométer per óra volt, az idő párás, fagypont alatti volt, a pálya csúszott, a falevelek és a növényi hulladékok pedig tovább csökkentették a tapadást.
    

A forgalomtorlódásról és a csúszásveszélyről a forgalomirányító tájékoztatta a megállóhoz érkező metrószerelvény vezetőjét, és utasítást adott a biztonsági rendszer által vezérelt kézi üzemmód használatára. A vád szerint a forgalomirányító sebességkorlátozást azonban nem rendelt el annak ellenére sem, hogy ez a többi vezető által szolgáltatott adatok alapján szükséges és indokolt lett volna.
   

A vádirat rögzíti azt is, hogy a vezető az Örs vezér terétől a Pillangó utcai megálló felé a forgalmi körülményeknek megfelelő, legfeljebb 28 kilométer per órás sebesség helyett 57 kilométer per órával haladt. Emiatt fékezéskor a szerelvény megcsúszott, és a vészfékezés ellenére sem tudott időben megállni, nekiütközött a megállóban utascserére váró metrónak.
    

A baleset miatt a vonal egy szakaszán reggeltől a délután végéig nem járt a metró, a közlekedést negyvenöt pótlóbusz biztosította, ami mintegy kétmillió forint pluszköltséget okozott. A forgalom szünetelése körülbelül 94 ezer utast érintett, a két sérült szerelvény javíttatása pedig több mint százötven millió forintba került.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött az V. kerületi Szent István körúton szerda hajnalban, a mentők három rendőrt és a rendőrautóban szállított fogvatartottat kivizsgálásra kórházba vitték - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy iskola falának hajtott egy busz szerdán Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól, a szerencsétlenségnek csaknem száz sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos.

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Egy közlekedési rendőr szeme láttára okozott balesetet egy 18 éves fiatal, aki megszegte az elsőbbségadás szabályait.

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

A metró tetején próbált meg utazni a két gyerek.

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén csütörtök délután - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy Vácról péntek reggel Balassagyarmatra indult vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, a balesetben az elsődleges információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt; egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezett e-rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel, minden ötödik eset fejsérülés volt.

http://ujhazak.com