A DK telefonos kampányt indít a "ne szavazhasson, aki soha nem élt itt" akcióhoz

A Demokratikus Koalíció (DK) telefonos kampánnyal hívja a fel figyelmet aláírásgyűjtő akciójára, amelynek lényege, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon, így nem viseli szavazata következményeit - közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.Elmondta: három hete indította el aláírásgyűjtő akcióját a DK, azóta a petíciót csak az interneten több mint 100 ezren írták alá, és beszámolók szerint a DK utcai aláírásgyűjtő pultjai előtt is "hosszú sorok kígyóznak", így reményeik szerint itt is sok-sok ezer aláírás gyűlik össze.

    
Hangsúlyozta: láthatóan ez az ügy érdekli a magyar embereket és bántja az igazságérzetüket, ezért a DK az akció újabb szakaszát indította el, így hétfőtől telefonos kampányban hívják fel a kezdeményezésre azok figyelmét, aki sem az interneten nem találkoztak ezzel, sem az utcán nem futottak bele aláírásgyűjtő aktivistákba.
    

Közölte: a telefonos kampányban Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ad tájékoztatást az akció lényegéről, és arról, hogyan lehet csatlakozni a kezdeményezéshez. Molnár Csaba közlése szerint a kampánnyal egy erre szakosodott céget bíztak meg, amely a következő két hétben minden jogszabály betartásával a vonalas készülékkel bíró magyar állampolgárokat fogja felhívni.
   

Úgy vélte: a DK akciója sikeres, és azt mutatja, hogy komoly ellenállásba ütközik Orbán Viktor azon terve, hogy súlyos milliárdokból határon túlról próbál szavazatokat vásárolni magának. Ez az akció a magyar emberek igazságérzetével találkozott - mondta Molnár Csaba, aki szerint felmérésekből már korábban tudták, hogy ezzel a kezdeményezéssel egyetért a magyar választópolgárok több mint kétharmada.
    

Arra a kérdésre, hogy milyen lenne az a fizetős felsőoktatás, amelyről Gyurcsány Ferenc beszélt a napokban, Molnár Csaba azt mondta: Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy ma fizetős a felsőoktatás, és a hallgatók jelentős részének súlyos százezreket kell fizetnie szemeszterenként, még akkor is, ha az Orbán-kormány ezt nem tandíjnak, hanem költségtérítésnek hívja.


A DK szerint ez igazságtalan, ezért azt javasolják, hogy az első két félév legyen tandíjmentes mindenki számára, utána pedig csak azok fizessenek, akik bizonyos tanulmányi eredményt nem képesek elérni, vagy akiknek a szociális helyzetük ezt lehetővé teszi. Vagyis a mostani "mindenki sokat fizet" helyett, "kevesebben, kevesebbet fizessenek" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com