A gyógyhellyé és gyógyfürdővé nyilvánítás évfordulóját ünnepelte Zalakaros

Magyarország ma csak minőségi szolgáltatásokkal, minőségi infrastruktúrával és kiválóan képzett szakemberekkel tud helytállni a nemzetközi turisztikai piacon, a legnagyobb öt fürdő egyikeként Zalakaros is kiemelt szerepet játszik ebben - közölte a Magyar Fürdőszövetség elnöke kedden a zalai fürdővárosban.Boros László Attila Zalakaros gyógyhellyé és a fürdő gyógyfürdővé nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen arról is beszélt, hogy a magyarországi fürdők tanúsító védjegyének feltételrendszerét 2019-ben teljes körűen átalakítják.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Magyar Turisztikai Ügynökség partnerségével az eddigi, főként mennyiségi szempontokra épülő rendszert új, a minőségre alapozó szempontrendszer váltja fel.

    
A fürdőszövetség elnöke hozzátette azt is: a szervezet kezdeményezésére jövőre a fenntartható fejlesztésre épülő energetikai korszerűsítési program indítását tervezik kormányzati támogatással. A hazai fürdők elmúlt évtizedekben zajlott fejlesztései után ugyanis az üzemeltetésben - a fenntarthatóság érdekében - szükség lenne a megújuló energiaforrásokra épülő korszerűsítésekre.
    

Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy Zalakaros vize országos viszonylatban is dobogós kincs, ami Európa szerte ismert gyógyhatásáról. Felidézte, hogy 1978-ban, az akkori Egészségügyi Minisztérium minősítette hivatalosan gyógyvízzé az itteni vizet, illetve gyógyhellyé a települést, ami mára a családok és valamennyi korosztály kedvelt pihenőhelyévé vált.
    

Jelezte, hogy a fürdőnek is köszönhetően eddig is jellemzően alacsony volt a munkanélküliségi ráta a településen, jelenleg mindössze a munkaképes korúak 3,1 százalékának nincs állása Zalakaroson. Novák Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) a település fejlődésének egyes lépcsőit ismertetve beszélt arról, hogy 1962-ben bukkantak rá a termálvízre, amire alapozva 1965-ben nyílt meg a fürdő. A gyógyvíz minősítést 1971-ben kapták meg, így lett 1978-tól gyógyfürdő és a település gyógyhely besorolású.
    

Zalakaros gyógyhelyi szerepét és egyben a látogatottságát tovább kívánják erősíteni, egy 1,6 milliárd forintos tervezett költségvetésű beruházás jóvoltából egyebek mellett látogatóközpontot, rendezvényteret és sétányt építenének - mondta a polgármester. Cziráki László, a zalakarosi fürdő vezérigazgatója arról beszélt, hogy a napokban fogadták el a létesítmény hét évre szóló fejlesztési stratégiáját.


A tavalyihoz képest idén mintegy 5 százalékkal növekvő látogatottságú, várhatóan több mint 650 ezer vendéget fogadó komplexumban jövő nyárra készül el a most felújítás alatt álló gyógycentrum és gyógykert. Februárban indul és év végére zárul le egy új szaunapark építése 100 millió forintos állami pályázati támogatással, és hasonló összegű forrás segíti a 3 csillagos fürdőhotel felújítását is.
   

Az elkészült tervek szerint 2020-ban új, 5 csillagos, egész évben üzemelő kempinget építenek a fürdőhöz csatlakozva, illetve bővíteni kívánják az 1999-ben az országban elsőként átadott élményfürdőt - sorolta a vezérigazgató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com