MTÜ: Bük és Sárvár fürdői Budapestnél is vonzóbbak a cseh turisták körében

A csehek tavaly 250 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, ennek alig csak ötödét Budapesten, a legvonzóbb úti cél a Bük-Sárvár térség gyógyfürdői voltak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerdán az MTI-vel.

Több mint hárommilliárd forinttal támogatja a kormány a harkányi gyógyfürdő fejlesztését

Több mint hárommilliárd forintból indulhatnak fejlesztések a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint.

A gyógyhellyé és gyógyfürdővé nyilvánítás évfordulóját ünnepelte Zalakaros

Magyarország ma csak minőségi szolgáltatásokkal, minőségi infrastruktúrával és kiválóan képzett szakemberekkel tud helytállni a nemzetközi turisztikai piacon, a legnagyobb öt fürdő egyikeként Zalakaros is kiemelt szerepet játszik ebben.

Több mint egymilliárd forint a Bihar Termálliget fejlesztésére

Egymilliárd 72 millió forint céltámogatásban részesül a Bihar Termálliget Strand és Gyógyfürdő gyógyászati célú fejlesztése - jelentette be péntek délutáni sajtótájékoztatóján a térség országgyűlési képviselője.
Különleges randevúk esős napokra

Különleges randevúk esős napokra

Számtalan lehetőség közül választhatunk, ha a randevúnk napján leszakad az ég.Ősszel elég gyakran előforduló probléma, hogy esős, hűvös nap köszönt ránk azon a napon, amelyikre randevút terveztünk. A ...
Negyedik a Rudas Gyógyfürdő a világ legszebb fürdőinek listáján

Negyedik a Rudas Gyógyfürdő a világ legszebb fürdőinek listáján

A világ legszebb fürdőinek listáján negyedik lett a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda török kori termál medencéje; a gyógyfürdő déli szárnyának jelenleg is zajló, közel egymilliárd forint összköltségű rekons...
5 ok amiért érdemes termálozni!

5 ok amiért érdemes termálozni!

A gyógyvizekben oldott állapotban található kémiai anyagok biztosítják a fürdő gyógyító hatásait. Az anyagok a bőrön át, felszívódva vagy a légutakon keresztül belélegezve hatnak a szervezetre. Nézzü...