A hajléktalan nők és a szociális munkások helyzetére hívja fel egy figyelmet egy fővárosi kezdeményezés

A hajléktalan nők és a velük foglalkozó szociális munkások helyzetére szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét piaci, civil és önkormányzati szereplők egy közös kezdeményezéssel; az együttműködés keretében filmvetítéseket, adománygyűjtést szerveznek és novellapályázatot hirdettek.Karácsony Gergely főpolgármester a kezdeményezésben részt vevő Budapesti Módszertani és Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), a Mozinet és a Budapest Bike Maffia pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a főváros új vezetése megpróbál új típusú közpolitikát megvalósítani a hajléktalanellátásban és a lakhatási politikában a hajléktalanná válás megakadályozása érdekében.

    
Az új városvezetés ennek megfelelően új hajléktalanellátási stratégiát alakít ki - közölte a főpolgármester. Karácsony Gergely elmondta, idén elindul az a fővárosi rezsitámogatási rendszer, amelynek keretében a leginkább kiszolgáltatott 20 ezer budapesti háztartás kap majd támogatást. Hozzátette: azáltal, hogy a politika "furkósbottal" áll a hajléktalanság kérdéséhez kellő empátia helyett, el akarja venni a városlakók, a többségi társadalom érzékenységét az ügy komplex szemléletében. A probléma megoldásához az első lépés talán az, hogy a többségi társadalom érzékenységét felkeltsék az ügyben, ezáltal partnerséget alakítsanak ki velük - mondta.
  

Karácsony Gergely üdvözölte, hogy a kezdeményezés egyik célja bemutatni azt, hogy a hajléktalanság sok nőt is érint, akik közül sokan családon belüli erőszak áldozatai. Kérdésre válaszolva a hajléktalanná válás megelőzésének eszközei között említette a lakhatási támogatási rendszert és az adósságkezelő programot.
   

Zakar Gergely, a BMSZKI igazgatója közölte, a kezdeményezéssel a hajléktalanság problémáinak kérdéseit kívánják közelebb vinni az emberekhez. Böszörményi Gábor, a Mozinet ügyvezetője elmondta, a kezdeményes során két adománygyűjtő vetítésen bemutatják az emberi méltóságról, a szociális munkások elhivatottságáról szóló megható, megrázó, ugyanakkor szórakoztató A láthatatlanok című francia filmet, amely igaz történet alapján készült.
    

Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója a szociális munka fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, céljuk, hogy ezt a munkát vonzóvá, "menővé" tegyék, és az önkénteseket integrálják a szociális ellátásba. A kezdeményezés keretében szervezett filmvetítések bevételeivel elsősorban a BMSZKI női művészetterápiás programját támogatják, a csütörtöktől vasárnapig tartó adománygyűjtés célja olyan tisztálkodási és kozmetikai termékek gyűjtése, amelyeket a hajléktalan nők a hétköznapokban használhatnak fel.
    

A közreadott sajtóanyagban azt írták: ha hajléktalan emberekre gondolunk, általában középkorú szakállas férfiak jutnak eszünkbe, pedig körülbelül minden negyedik hajléktalan nő. Ez talán azért is kevésbé szembetűnő, mert kevesebben éjszakáznak a nők közül közterületen és többen hajléktalanszállón. A dokumentumban arra is rámutattak, hogy a szociális ellátás területén az átlagkereset 2019 utolsó negyedévében bruttó 248 571 forint volt (közfoglalkoztatottak nélkül), és ez csaknem 100 ezer forinttal alacsonyabb az akkori bruttó átlagkeresetnél.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com